1p

Öt év folyamatos csökkenés után idén ismét növekedésnek indult a vegyes üzemű – benzin mellett gázzal (LPG) is működő – autók iránti hazai érdeklődés – értesült a Világgazdaság.

Mint Tóth Tibor, az egyik gázszettbeszerelő cég, a Medic-Car Kft. ügyvezetője a VG-nek elmondta: január óta növekvő számban rendelik meg a gázbefecskendező rendszert. A cég átlagosan négyéves kocsikat – a legnagyobb mennyiségben Suzukikat – alakít át, ám újra növekszik a nagy hengerűrtartalmú autók átépítésének száma is. Az átalakítás átlagos költsége 180–270 ezer forint között van; az elmúlt 5-6 évben nem emelkedtek az árak a piacon.

Tóth Tibor úgy látja, hogy a személykocsiflottával rendelkező vállalatok is egyre nagyobb számban cserélik gázos-benzines autóra a korábban használt dízeleket. Hasonló a helyzet a taxis cégeknél is. A Budapesten futó benzines taxik mintegy negyedét, körülbelül négyszázat alakítottak át eddig vegyes üzemre – tájékoztatta a Világgazdaságot Metál Zoltán, a több mint kétezer sofőrt tömörítő Országos Taxis Szövetség elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!