1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A hallgatói hitel folyósítására együttműködési megállapodást írt alá az OTP Bank Rt. és a Diákhitel Központ hétfőn.

A dokumentumot a legnagyobb hazai bank vezérigazgató-helyettese, Lantos Csaba és a DHK vezérigazgatója, Csillag Tamás látta el kézjegyével, így az OTP Bank az első kereskedelmi hitelintézet, amely a DHK novemberben kiírt felhívása alapján bekapcsolódhat a diákhitel folyósításába.

Lantos Csaba elmondta: a hallgatói kölcsönhöz szükséges számlaformáció már
több éve létező konstrukciója az OTP Banknak. Az évek során egyre korszerűbb pénzügyi szolgáltatásokkal igénybe vehető junior számlát, illetve a kapcsolódó bankkártyát az OTP Banknál jelenleg mintegy 300 ezren használják. A kezelt állomány több mint 10 milliárd forint.

Az OTP Bank teljes körűen felkészült a hallgatói hiteligénylések befogadására, amelyre a megállapodás értelmében január 20-ától kerülhet sor az OTP Bank több mint 400 bankfiókjában. Ugyanakkor már a jelzett időpontot megelőzően is mód van a juniorszámla megnyitására, illetve a bankkártya igénylésére a hitelintézet országos bankfiók-hálózatában - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!