2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A gyártó és importőr cégeknek hasznosítási, míg a kereskedő cégeknek átvételi kötelezettséget írna elő az a kormányrendelet-tervezet, amelynek célja az elemekből és kisméretű akkumulátorokból származó veszélyes hulladékok feldolgozásának kiterjesztése, írja a Világgazdaság.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szakértői által kidolgozott javaslat értelmében az elemeket forgalomba hozó vállalatoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az idén piacra kerülő szárazelemek és kis kapacitású akkumulátorok legalább 7, jövőre pedig 10 százalékát visszagyűjtsék és hasznosítsák. A gyűjtés legfontosabb színhelyei várhatóan a kereskedések lesznek, a boltosoktól pedig a gyártók és importőrök lesznek kötelesek átvenni a leselejtezett eszközöket.

A kibocsátóknak ugyanakkor itt is lehetőségük lesz arra, hogy a begyűjtés és hasznosítás megszervezésére olyan koordináló szervezetet hozzanak létre, amely átvállalhatja tőlük hulladékgazdálkodási kötelezettségük teljesítését. Ennek érdekében a piac nagyjából 60 százalékát lefedő három legnagyobb hazai kibocsátó, az Energizer, a Duracell, valamint a Varta, RE’LEM néven egy közös közhasznú társaságot alapított, melyhez reményeik szerint hamarosan más gyártók is csatlakoznak, írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!