2p

A héten zajlott Vámhajó elnevezésű rendezvényen Némon Zoltán a Gazdasági Minisztérium képviseletében az ipari parkok, illetve az ezek mellett kialakult logisztikai parkoknak a gazdasági jelentőségét elemezte.

Logisztikai központok

A logisztikai központok fogalma alatt igen sokan azt a kezdetben 10, a mai napig 13-ra bővült helyszínt értik, melyek az un. „országos” hálózat tagjai. Pedig ez a megnevezés sokkal szélesebb kört illet meg. Logisztikai központ alatt értendők mindazon létesítmények, amelyekben koncentráltan jelenik meg a logisztikai szolgáltatások kínálata. A létesítés oka, valamint a működési körülmények szerint lehet differenciálni.

Az országos hálózatra jellemző, hogy hazánk földrajzi és az európai áruszállítási útvonalak tekintetében kedvező elhelyezkedését kihasználva az un. Tranzit forgalomra létesülnek, és jellemző rájuk a multimodális közlekedési infrastruktúra. E létesítmények lehetnek a helyszínei azoknak a regionális elosztó központoknak, amelyek a tranzit szerepen túlmenően további feladatokat, és ezáltal kedvezőbb gazdasági szerepet kínálnak.

A regionális logisztikai központok szerepe pedig, hogy egy kisebb térségben átvállalják az ott működő vállalkozások logisztikai tevékenységeit. E logisztikai központokra a helyi feltételek által meghatározott közlekedési kapcsolat jellemző. A központok elsősorban az elosztási rendszerek működtetésében, valamint a beszállítói kapcsolatokból következő feladatok ellátásában tevékenykednek.

Többször adódik félreértés abból, hogy az országos logisztikai központok hálózatához tartozó objektumokat úgy emlegetik, mint az állam által létrehozott központokat. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy az állam nem létesít logisztikai központokat, csak támogatást ad a közlekedési infrastruktúra megvalósításához. A központokban – azok akár az országos hálzat tagjai, akár regionális jellegűek – a logisztikai szolgáltatások vállalkozói alapon valósulnak meg.

Mivel e szolgáltatások a megbízók versenyképességét és ezzel az ország versenyképességét javító tényezők, az állam ezek kiépítését is támogatja pályázati rendszer működtetésével.

Befejezésül elmondható, hogy mivel a logisztika a versenyképességet alapvetően meghatározó tényez, az ipari parkokban stratégiai szolgáltatásnak kell tekinteni.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!