2p

A CBA-alapítónak ugyanakkor nagyon tetszik a kormány gazdaságpolitikája, szerinte ideje túlsúlyba hozni a magyar tulajdont a külföldi láncok uralta ágazatban.

Megállapodás született pénteken a CBA Baldauf Kft. és a német Lidl diszkonthálózat között, eszerint a CBA egyik franchise cégének hét boltja jövőre Lidl-üzletként nyitja újra kapuit. Baldauf László, a magyar vállalat egyik alapítója exkluzív interjút adott a Magyar Időknek, amelyben azt is előrevetíti, hogy több ezer bolt tűnhet el a piacról.

Baldauf László

A keddi napilapban megjelent interjúban Baldauf László kifejti, miért döntött úgy, hogy külföldi kézbe adja jól teljesítő élelmiszerboltjait.

A szakember szerint ideje felismerni, hogy globálisan megváltozott a kiskereskedelem szerkezete, mert átalakultak a vásárlási szokások, manapság a diszkontok a legnépszerűbbek a középosztály körében. Kifejtette: a kilencvenes években sem a politikusok, sem a gazdasági elit nem számolt annak következményeivel, hogy a multiáruházláncok betelepítése mivel jár mostanra, ezért a hazai cégek piacszerzését a jövőben támogatni kell.

A CBA korábbi vezére szerint kedvező irányba fejlődik a magyar gazdaságpolitika, amelyhez a bizalmat jövőre újra meg kell szavazni. Annál is inkább, mert a hazai kereskedők számára minden körülmény megérett ahhoz, hogy túlsúlyba hozzák a nemzeti tulajdont a külföldi láncok uralta ágazatban. Szavai szerint szükség van a multikra az egészséges versenyhez, azonban a magyar üzleteknek nagyobb teret kell engedni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!