2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Paul Allen, a világ hetedik leggazdagabb embere, a Microsoft társalapítója a világ egyik legszegényebb országában kíván befektetni. Az 1,6 milliárd dolláros projekt az ország történetének második legnagyobb külföldi beruházása lehet.

A Microsoft társalapítója a Global Vulcan Energy International nevű cégen keresztül szándékozik befektetni a rendkívül szegény, ám az elmúlt időszakban igen gyorsan fejlődő országban. A bangladesi befektetési tanács vezetője az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a csütörtökön aláírt memorandum szerint az amerikai vállalat a következő három évben 1,6 milliárd dolláros beruházást vállal.

A beruházás keretében gázerőművek épülhetnek. Emellett a Global Vulcan építeni kíván egy 140 ezer tonna szén alapú szerves anyag feldolgozására alkalmas üzemet és egy szénerőművet is.

A beruházások összértéke (1,6 milliárd dollár) alig marad el az eddigi legnagyobb Bangladesbe irányuló beruházástól, mely az indiai Tata csoport nevéhez fűződik. Érdekesség, hogy a két cég által vállalt befektetések összértéke meghaladja az országba az 1970-es évek óta áramlott működőtőke összértékét.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Egy év alatt 12,4 milliárd dollárt is lehet keresni
A leggazdagabbak még gazdagabbak lettek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!