2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az emberi erőforrás egyik azon tényezőknek amelyek segítségével egy vállalat versenyelőnyt szerezhet, illetve megtarthatja azt. Most, az őszi kurzusokra való jelentkezési időszak javába tart időszerű áttekinteni a tanulmányi szerződéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

Szerződésszegés, szankciók, vita

A munkáltató megszegi a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettségét, ha nem biztosítja a tanulmányai folytatásához szükséges és a megállapodásban rögzített

  • megfelelő anyagi támogatást, vagy

  • szabadidő kedvezményt


a munkavállalónak. Ha a munkáltató megszegi a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettségeit, akkor a másik fél mentesül a szerződésből eredő kötelezettségei (tanulmányok folytatása, meghatározott ideig munkaviszony fenntartása a munkáltatóval) alól, és érvényesítheti a szerződésszegésből származó kárait (akár bírói úton is).

A munkavállaló megszegi a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettségét,

  • ha szerződéses tanulmányait nem, vagy nem megfelelő eredménnyel folytatja, vagy

  • ha nem áll munkába a szerződésben meghatározott időpontban a munkáltatónál, vagy

  • nem tölti le az előre rögzített időtartamot munkaviszonyban a munkáltatóval.


Ha a munkavállaló szerződésszegést követ el (a tanulmányi szerződés szempontjából), akkor a munkáltató követelheti az általa ténylegesen nyújtott támogatásnak megfelelő (pénz)összeg megtérítését. Ha a munkavállaló a tanulmányi szerződésben rögzített időtartamnak csak egy részét tölti munkaviszonyban a munkáltatóval, akkor a munkáltató a nyújtott támogatás ezen időtartammal arányos megfelelő részének visszatérítését követelheti.

A tanulmányi szerződéses jogviszonnyal kapcsolatban fölmerülő vitás kérdések elbírálására a munkaügyi viták eldöntésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, hiszen a tanulmányi szerződés szoros kapcsolatban áll a munkajogi jogviszonnyal (és a bevezetőben említettek szerint a törvénykönyv munkaviszonyról szóló részében található a rá vonatkozó szabályozás).


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!