2p

A korábban várt 58 ezer helyett az idén várhatóan 52 ezer új személygépjárművet helyeznek forgalomba Magyarországon a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) legfrissebb előrejelzése szerint.

Az MGE hétfői közleményében azt írta, hogy az egyesület elnöksége az első félévi új gépjármű forgalomba helyezési eredményeket figyelembe véve módosította előrejelzését.

A DataHouse korábbi adatai szerint a forgalomba helyezett új gépjárművek számának májusi 16,3 százalékos éves növekedési üteme júniusra 0,4 százalékra lassult, 5.580 darab új gépjárművet helyeztek forgalomba, az első féléves, 31.032-es darabszám pedig 11,3 százalékkal magasabb ugyan mint egy éve, de a 2009-estől még 37,9 százalékkal elmarad.

Értékesített újautók száma Magyarországon

Az MGE akkor azt közölte, hogy a forgalomba helyezési darabszámok továbbra sem érik el azt a szintet, ami az ágazat fennmaradását jelenlegi formájában garantálni tudná.

A hétfői közlemény szerint az idén 12 ezer új kishaszon járművet helyeznek majd forgalomba, itt nem változott az előrejelzés. A forgalomba helyezett új nagyhaszon gépjárművek prognózisa azonban 3.100-ról 3.700-ra emelkedett.

Az MGE szerint viszont csupán 2.200 új motorkerékpárt helyeznek az idén forgalomba, korábban 3.200-at vártak.

A közleményben megjegyzik: a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete elnöksége a piaci folyamatok további elemzését követően a harmadik negyedév végén tekinti át és - szükség esetén - módosítja előrejelzését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!