2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Több mint százezer alkalommal használták január óta az ingyenes céginformációs rendszert. Azt ugyan nem lehet tudni, hányan voltak kíváncsiak a cégadatbázisra, annyit azonban meg lehetett állapítani, hogy a 107 ezer lekérdezés több mint 25 ezer IP-címről érkezett, számol be a Napi Gazdaság.

Az adatbázis bizonyos szolgáltatásait ez év januárjától tette ingyenessé az igazságügyi minisztérium. A szolgáltatás egyelőre fapados, vagyis a fizetős lekérdezésekhez képest kevesebbet kap az érdeklődő. A legfontosabb különbség az, hogy az ingyenes rendszer csak tájékoztató jellegű, vagyis azt nem lehet hivatalos dokumentumnak tekinteni. A megismerhető adatok között is vannak eltérések, ingyenesen csak az alapvető információk, a cég elnevezése, székhelye, jegyzett tőkéje, bejegyzésének ideje és a tagok adatai szerepelnek.

A jövőben bizonyosan bővülni fog az ingyenesen hozzáférhető adatok sora - tudatta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, azt azonban nem részletezte a tárca, hogy ezt milyen ütemben tervezik, illetve milyen adatokat tennének térítésmentesen hozzáférhetővé. A legtávolabbi cél persze nyilván az kell legyen, hogy a teljes adatbázis megismerhetővé váljon.

Az egyre szélesebb körű hozzáférést az is indokolja, hogy a cégnyilvántartás egyre kevesebb papírmunkával jár, így egyre kisebb ráfordítást igényel. A papíralapú cégbírósági dokumentumok digitalizálása már három éve elkezdődött, így a keresés és nyilvántartás rögvest könnyebb és olcsóbb lett. Ezt követően pedig az elektronikus ügyintézés elindítását kezdte meg a Cégbíróság, először a részvénytársaságok, majd a kft.-k számára, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!