3p

A bankszektor 2007-ben az előzetes adatok szerint 316,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 11,3 százalékkal kevesebbet az előző évi 356,8 milliárd forintnál - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által publikált adatsorokból.

A bankszektor tavalyi adózott nyereségének közel kétharmadát az OTP Bank termelte meg, amely 2007-ben gyorsjelentése szerint 207,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el. Ennek 25,2 százaléka a külföldi leánycégektől származott.

A bankrendszer összesített mérlegfőösszege 2007 végén 24 355,689 milliárd forintra rúgott, 17,3 százalékkal bővült egy év alatt, némileg kisebb ütemben a 2006. évi 18,7 százaléknál.

A hitelek bruttó állománya 22,1 százalékkal, 16 691,1 milliárd forintra emelkedett, ezen belül a nem pénzügyi vállalatoké 12,6 százalékkal, 6575,3 milliárd forintra, a háztartási (lakossági és egyéni vállalkozói) hiteleké pedig 26,4 százalékkal 5450,6 milliárd forintra.

A hitelezésben 2007-ben is a devizahitelezés dominált: míg a forinthitelek bruttó állománya 0,6 százalékkal mérséklődött 2006 végéhez képest, addig a devizahitelek 41,4 százalékkal bővültek, és 2007 végén már az összes hitel 62,7 százalékát tették ki, míg egy évvel korábban még csak 54,1 százalékát.

A háztartások körében különösen szembetűnő a devizahitelek térhódítása: míg a szegmensbe kihelyezett forinthitelek állománya 2,7 százalékkal csökkent, a devizahitelek 59,6 százalékkal bővültek, igaz, az utóbbiak dinamikája már jóval alatta marad az egy évvel korábbi 83,5 százaléknak.

Aggódik a PSZÁF 

A pénzügyi felügyeleti szervek aggódnak is a devizaalapú hitelek, különösen a jen alapú hitelek térhódítása miatt, amit jelez, hogy Simor András, az MNB elnöke és Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke a múlt héten közös ajánlást adott ki a devizaalapú hitelek kockázatainak kezelésére. A PSZÁF az ajánlás szerint az addicionális kockázatok felépülésének korlátozása érdekében minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál, ezen belül mérlegelni fogja esetleges többlettőke-követelmény előírását is.

A bankok portfoliója tavaly javult: 2007 végén a minősítési kötelezettség alá tartozó állomány 94,6 százaléka volt problémamentes, míg egy évvel korábban  92,7 százaléka. A külön figyelendő állomány aránya 5,8-ról 3,96 százalékra, a problémásoké 1,53-ról 1,44 százalékra mérséklődött.

A betétek állománya 6,9 százalékkal gyarapodott, és 2007 végén 10 745,2 milliárd forintot tett ki. A vállalkozói betétek 1,5 százalékkal, 3376,5 milliárd forintra, míg a háztartási betétek 6,3 százalékkal, 5172,6 milliárd forintra gyarapodtak.

A devizahitelezés térnyerése a forrásokban is megmutatkozik: a devizaforrások egy év alatt 26,6 százalékkal, 9474,64 milliárd forintra nőttek, miközben a forintforrások csupán 12 százalékkal, 14 881,049 milliárd forintra, s arányuk az összes forráson belül a 2006. év végi 36 százalékról 38,9 százalékra emelkedett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!