2p

Csökkent a foglalkoztatottak száma az első negyedévben 0,6 százalékkal az előző év azonos időszakához képest - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) napokban közzétett részletes elemzése.

A munkanélküliek száma 4,2 százalékkal mérséklődött ebben az időszakban az egy évvel korábbi negyedéves adathoz képest. A foglalkoztatottak száma az idén az első három hónapban átlagosan 3 millió 829 ezer volt, 23 ezerrel kevesebb, mint az előző év első negyedévében.

A munkanélküliek száma 235 300-zat tett ki, ez 10 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi számnál. A munkanélküliségi ráta az első negyedévben 5,8 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben 104 ezer volt az egy éve, vagy annál régebben munkát keresők száma.

A tartósan munkanélküliek aránya az összes munkanélküliekhez hasonlítva 44,2 százalékot ért el, ez 3,9 százalékpontos csökkenés az előző év azonos időszakával összehasonlítva. A munkaügyi központok nyilvántartása szerint 2002 március végén 368 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma. Ez 7,8 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

A március végi zárónapon 126 ezer munkanélküli részesült járadékban, 15 ezren jutottak jövedelempótló támogatáshoz, és 107 ezren szociális segélyhez, amely felváltotta a jövedelempótló támogatást.

A munkanélküliek számára vonatkozó eltérő adatok a módszerek eltéréséből következnek. A KSH lakossági munkaerő-felmérés alapján számítja ki a foglalkoztatottsági, munkanélküliségi adatokat.

A munkaügyi központok a regisztrációra jelentkező munkanélküliek számát összesítik. Mindkét módszer szerint kimutatott munkanélküliségi szám csökkent az elmúlt években.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!