1p

Csaknem öt százalékkal többet kell fizetni Budapesten a közösségi közlekedésért a júliusi áfaemelés miatt; egy BKV-jegy 300 forint lesz, a havi bérlet pedig 9400 forint - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Az MSZP és az SZDSZ képviselőinek szavazataival, vita nélkül döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a BKV-tarifák idei újabb, maximum 4,8 százalékos emeléséről.

Az év eleji több mint 10 százalékos tarifaemelés után a BKV azért kezdeményezte az újabb díjemelést, hogy elkerülje azt a több száz millió forintos veszteséget, amit az áfa 5 százalékos emelése miatt elszenvednének júliustól.

A díjemelés után egy vonaljegy 300 forintba kerül az eddigi 290 forint helyett, s ez 3,4 százalékos emelést jelent. A dolgozói bérlet 4,4 százalékkal drágul, s így 9.400 forint lesz. A tanuló-nyugdíjas bérlet 4,2 százalékkal emelkedik, s 3.700 forintba kerül majd. Az emelés mértéke a családi jegynél a legmagasabb 4,8 százalékos, 2.200 forint lesz.

A díjemelésről szóló döntéshozatalban nem vettek részt az ellenzékiek, akik a napirend szerintük antidemokratikus megszavazását követően elhagyták az üléstermet, de a folyosón továbbra is várakoznak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!