A lap keddi számában azt írták, hogy a tárgyalások a Dunaferr megsegítéséről azért húzódtak el, mert a kormány eredetileg azt szerette volna, ha a tulajdonosok a hitellel megegyező összeget tettek volna a cégbe a tavalyi húszmilliárdos osztalék után.
Natalia Bashinska, a cég vezérigazgató-helyettese a lapnak elmondta: a dunaújvárosi vállalat a gazdasági tárca és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) illetékeseivel egyeztet. A megállapodás feltételei megfelelnek egy normál banki konstrukcióénak.
Az osztalékkal kapcsolatban kifejtette: az ISD Dunaferr tavaly szeptemberben húszmilliárd forint osztalékot is kifizetett, amelynek szétosztásáról még júniusban döntöttek. A 20 milliárd forintot az ISD-csoport és a Dunaferr exportbővítő beruházásaira költötték. "Gyakran halljuk, hogy áldozatot kellene hoznunk, és visszaforgatni ezt a hatalmas összeget a cégbe. Nos, a tulajdonos az öt évvel ezelőtti privatizációkor egy veszteséges társaságot vett át, amelyet aztán nyereségessé tett, és évekig nem vett ki osztalékot" - mondta.
Októberben már válságkezelési intézkedések kezdődtek a cégnél: a többi közt csökkentették a kiadásokat, visszafogták a beruházásokat, ideiglenesen megvonták a szociális juttatásokat a dolgozóktól. A vezérigazgató-helyettes szerint ez ahhoz volt elég, hogy túléljék a válság első fél évét.
Április közepén azonban bejelentették: háromszáz embert elbocsátanak, száz kölcsönzéssel foglalkoztatott munkatárssal nem hosszabbítanak szerződést, néhány száz alkalmazott számára pedig lehetővé teszik a korengedményes nyugdíjba vonulást.
A tavaly októbertől tartó válsághelyzetben a vezérigazgató-helyettes szerint biztató jel, hogy az elmúlt napokban elsősorban az értékesített termékek mennyiségében javult valamelyest a helyzet. "Ha ez így marad, joggal reménykedhetünk abban, hogy nem kell további megszorításokat tennünk. Vészforgatókönyvvel egyelőre nem kalkulálunk. Költségeinket negyven százalékkal csökkentettük, piacainkat lehetőségeinkhez képest megtartottuk, és új termékeket vezetünk be. Amennyiben mégsem lesznek tartósak az elmúlt napok kedvező piaci fejleményei, tulajdonosunknak nemzetközi szinten kell átgondolnia stratégiáját" - tette hozzá.