Az Európai Bizottság június elsejéig adott végső határidőt a Microsoftnak, hogy betartsa a rá kiszabott trösztellenes szankciókat. A szoftveróriás még mindig adós azokkal az információkkal, melyek lehetővé teszik más szoftverkészítők számára a Windows operációs rendszer szerveroldali együttműködés beépítését.
Az EU Versenyhivatali megbízottja, Neelie Kroes szerint megegyeztek a Microsofttal, hogy e hónap végén megállapodnak. Ha ez nem valósul meg, akkor vége a játéknak - tette hozzá Neelie. A Bizottság elmarasztalás esetén akár a globális forgalmának öt százalékára, vagyis napi ötmillió dollárra büntetheti a mamutcéget. A Microsoft már kiadott néhány együttműködési technológiát, de az Európai Bizottság még nem elégedett, mert túl magasnak tartja a licencdíjakat, tájékoztatott a PCpro netes portál.
[ajanlo=174][igazitas=left/]A május végi határidőt április végén határozták meg, mikor Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója és az Európai Bizottság egyeztetett. Ekkor arra kérték Ballmert, mutasson rá, mely részei jogvédettek az általuk használt technológiáknak, miután a szoftveróriás kötelezi magát, hogy együttműködik a Bizottsággal.
Az Európai Bizottság úgy is dönthet, hogy elég ideje volt a szoftvergyártónak a kért adatok átadására, és elkezdhetik büntetni a céget. A végső döntést az EU-25 minden tagjának meg kell szavazni, de nem biztos, hogy érdemes a büntetés kiszabásával fenyegetőzni. A társaság már így is 497 millió eurós büntetést fizetett ki, és belement abba is, hogy a Windows XP N operációs rendszerét a Media Player technológiája nélkül kiadja. Az EU Bizottság most azt vizsgálja, hogy a Microsoftot megbüntessék-e, nemcsak az XP N, hanem a teljes verzió miatt is.
Menedzsment Fórum
Egy hét haladékot kapott a Microsoft
Az Európai Bizottság június elsejéig adott végső határidőt a Microsoftnak, hogy betartsa a rá kiszabott trösztellenes szankciókat. A szoftveróriás még mindig adós azokkal az információkkal, melyek lehetővé teszik más szoftverkészítők számára a Windows operációs rendszer szerver oldali együttműködés beépítését.