5p

A tervek szerint jövőre nyitja meg kapuit a biatorbágyi Just Married Center, mely a házasodni vágyókat hivatott kiszolgálni az első lépéstől az utolsóig. Egyesek szerint óriási lehetőség összegyűjteni az "esküvő-biznisz" szereplőit, mások ugyanakkor szkeptikusak az ötlet kapcsán. Mfor.hu háttér.

Átlagosan nyolc hónapig készülnek az esküvőre

A jövőre Biatorbágyon megnyíló üzletközpont lesz az első esküvő pláza Európában. Ez persze automatikusan felveti a kérdést: ha tényleg ilyen bombaüzlet, miért nem jutott még eszébe senkinek sem tőlünk nyugatabbra, ahol a plázakorszak jóval előbb elkezdődött, mint nálunk. Juhász Anna a Just Married Center projektvezetője szerint azért, mert bár a plázázás valóban előbb volt divat Nyugat-Európában, mint nálunk, de a tematikus plázák még csak 5-6 éve hódítanak mindenhol, tehát ebben nem vagyunk lemaradva nyugati szomszédainkhoz képest.

"Csak" a szalonhangulat szűnne meg egy plázában

Az esküvő pláza fogadtatása nagyon vegyes. A körúti boltok többsége nem adja fel jól bejáratott üzlethelyiségeit egy bizonytalan lehetőség miatt. Metzger Andrea, a Sherry Ruhaszalon tulajdonosa úgy véli, az esküvő pláza ötlete nem túl életszerű több okból kifolyólag is. Szerinte hátrány, hogy kiesik a városból, emellett sokkal drágább a bérleti díj, mint a belvárosban, így nem lesz akkora a választék, mint például az Erzsébet és Teréz körúton, illetve annak körzetében, mely környék önmagában is évtizedek óta "esküvő központként" működik. 

A szalonvezető másik ellenérve az, hogy miután ez egy erősen szezonális üzletág, szinte képtelenség kitermelni fél év alatt az egész éves bérleti díjat. A kérdés érzelmi részéről pedig úgy véli, a ruhapróbálgatás annyira intim műfaj, hogy nem plázába való.

"A mennyasszonyaik többsége egy szál bugyira vetkőzik nálunk, sorra kapja a ruhákat, többször visszajár, igazítunk rajta, elhozza a barátnőket, vőlegényt, ez több, mint ruhabolt, ez egy valódi szalon, és pont ez a barátságos, közvetlen hangulat szűnne meg egy plázában. Arról nem is beszélve, hogy ott nem tudok egyszerre egy mosodát is bérelni, több próbahelyiséget, várótermet, és a fényviszonyoknak is speciálisnak kell lenniük. Azt gondolom, nem véletlen nincs külföldön ilyen, egész más hangulatú egy plázában sétálni, mint a körúton, a választékról nem is beszélve" – véli a szalonvezető.

85 százalék akarja

Juhász Anna, a Just Married Center projektvezetője érti a fenti indokokat, de nem ért velük egyet, mondván, hogy mindenki a jelenlegi vásárlási szokásokból indul ki. "Jelenleg a mennyasszonyoknak nincs választási lehetőségük, kénytelenek a körúton sétálva vásárolni, ahol nehéz parkolni, egy-egy kiválasztott ruhakölcsönző között nagy a távolság, és közel sem talál meg mindent egy helyen. A körúti szalontulajdonosok nem kérdezték meg a mennyasszonyok véleményét, hogy hogyan lenne nekik kényelmesebb, mi viszont igen. A válaszok 85 százaléka szerint a párok szívesebben vásárolnának meg mindent egy helyen, egy plázában"- mondta Juhász Anna.

A fejlesztők szerint optimizmusra ad okot az a tény, hogy a pláza üzlethelyiségeinek fele már most, az építkezés kezdetekor ki van adva. A beruházó Immogrinvest Kft. a bevételek egy részét várja csak az üzletektől, másik részére a helyi rendezvényektől számít. A Pláza tetőterén egy különálló rendezvény-emelet lesz, mely alkalmas esküvők, születésnapok, bálok helyszínére. Az Egyesült Államokban és Izraelben már sikerre vitt esküvő pláza is egyfajta garancia a műfaj létjogosultságára.

Gáborján Rita, az Extrém szendvicc nevű vállalkozás tulajdonosa szerint a házasodni vágyók nyitottak az új lehetőségekre. Mint az esküvő kiállítások rendszeres résztvevője úgy látja, hogy egyre több ember igyekszik mindent egy helyen beszerezni, nem véletlen hömpölyög a tömeg egy esküvői vásáron, így a körúti ruhaszalonra ugyanaz a sors vár, mint a régi cipő- és ruhaboltokra, melyeket kiszorítottak a plázák.

Nemes Ildikó, az esküvő kiállítás szervezője szintén több évtizede mozog a szakmában. Véleménye szerint az ötlet jó, praktikus, de tény, hogy Nyugat-Európában sem váltotta fel az esküvői körutakat a plázázás e témakörben elsősorban a hagyományoknak, és a magas költségeknek köszönhetően.

"Én is egy pláza vagyok"

Juhász Anna úgy látja, a Just Married Center nem konkurenciája az esküvőszervezőknek, hiszen igaz, hogy a centerben mindent meg lehet majd kapni egy helyen, de például helyszínkínálat nem lesz, sőt az esküvőszervezőkre is számít a center.

A szervezőknek viszont, akik eddig önmaguk kínálták a "mindent egy helyen" vásárlás előnyeit – nem éri meg irodát fenntartani, főleg nem egy plázában.

Rátkai Tímea esküvőszervező elgondolkozott ugyan a kitelepülésen, de számításai szerint csak kalákában érné meg az alvállalkozóival együtt. Erre viszont kevés szabadúszó vállalkozik. "Én is egy pláza vagyok, minek menjek ki" – mondja az esküvőszervező. "Ettől függetlenül működhet az ötlet, biztos sokan kilátogatnak, és mivel a drága bérleti költségeket is gyorsabban akarják majd kitermelni az ottani üzlettulajdonosok, biztosan jobb dolguk lesz a vevőknek, mint a körúton. Például lehet, hogy ott nem lesz kétezer forintos ruha-próbadíj, és időpontot sem kell előre egyeztetni."

Gábor Fanni 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!