2p

Felfüggesztették a sztrájkot a munkagépeket gyártó amerikai Caterpillar svájci határ közelében lévő franciaországi gyárában, miután a leépítési terv ellen tiltakozó dolgozókat és a cég európai vezetőségét vasárnap fogadták a francia gazdasági minisztériumban.

"Átmenetileg felfüggesztjük a gyárfoglalást. Ez az egyetlen mód arra, hogy a vezetőséget a tárgyalóasztalhoz ültessük" - közölte Nicolas Benoit, a Caterpillar egyik szakszervezeti vezetője. A sztrájkolók a kommunista polgármesteri hivatal által kölcsönzött sátrakkal múlt szerda este óta vették körül a gyárat.

A világon tavaly 113 ezer főt foglalkoztató amerikai cég franciaországi vezetősége februárban jelezte, hogy két telephelyén a jelenlegi 2800 munkahelyből 733 megszüntetését tervezi. A dolgozók két héttel ezelőtt a cég négy vezetőjét Grenoble-ban 24 órára bezárták, és az akcióval annyit sikerült elérniük, hogy a tervezett helyett csak 600 munkahely szűnik meg a grenoble-i telephelyen, valamint a vezetőség a sztrájk idejére is kifizeti a dolgozóknak a teljes bérüket.

Múlt szerdán azonban a dolgozók egy része az egyik telephely elfoglalásával megakadályozta, hogy a részletek tisztására az üzemi tanács képviselői és a vezetőség tárgyalóasztalhoz üljenek. A gyár igazgatósága ezért bírósághoz fordult, amely 19 sztrájkolót illegális gyárfoglalás és a munkavégzés megakadályozása miatt napi 200 eurós bírságra ítélt, valamint felszólította őket: tegyék lehetővé az üzembe való be- illetve kijutást. A dolgozók többsége felháborodottan fogadta a bíróság döntését, és azt követelte, hogy a kormány jelöljön ki "nemzeti közvetítőt" a helyzet gyors rendezésére.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!