1p

A kínai kormány 6,1 milliárd dollárnyi pénzt szán az idén munkahelyteremtésre.

A kínai foglalkoztatási helyzet nem javul: kormányzati adatok szerint az idei év első négy hónapjában 3,65 millió új állást jelentettek a városokban, a tavalyi hasonló időszakban ennél több munkalehetőséget teremtettek. Hivatalos becslések szerint a városi munkanélküliek száma az év elején 18 millió körül volt, ez az ott dolgozók mintegy 9 százaléka.

A kínai kormány közölte, hogy egyes országrészek számára, melyeket a többinél jobban sújtott eddig a világgazdasági válság, további segítséget folyósít: többlettámogatást nyújt a munkaerő-igényes ágazatoknak, továbbá a kisvállalatoknak, különösen akkor, ha ezek pénzügyi gondokkal küzdenek. Emellett megfelelő elhelyezkedési pályát igyekszik teremteni a lakóhelyük változtatására kész munkanélkülieknek, valamint támogatja azokat a végzős egyetemistákat, akik az ország szegényebb körzeteiben kezdenek dolgozni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!