1p

A sikeres értékesítésben bízva a felszámoló Vectigalis Zrt. az első pályázati fordulóhoz képest félmilliárd forinttal csökkentette az ország egyik legnagyobb húsipari cége, a Pápai Hús Zrt. irányárát - tudta meg a Napi Gazdaság Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztostól.

A mintegy másfél éve felszámolás alatt lévő, 1300 főt foglalkoztató társaság központi telephelyét, annak gépeit és berendezéseit, valamint ingatlanjait, védjegyeit, márkanevét ezúttal nettó 4,5 milliárd forintért hirdették meg.

A Vectigalis a nyár elején döntött arról, hogy a sikeres reorganizációt követően nettó ötmilliárd forintért piacra dobja a tavaly 21 milliárd forint nettó árbevételű céget. Érdeklődő ugyan több is akadt, ám végül csak egy szakmai befektető tett komoly ajánlatot.

A társaság vesztesége már tavaly a felére csökkent, miközben az üzem teljes kapacitással termelt. Ennek ellenére a csaknem százéves cég jövője a felszámolóbiztos szerint csak további jelentős fejlesztésekkel biztosítható. Ezzel a leendő vevőnek is tisztában kell lennie, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!