2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly ismét nőtt a cseh söripar termelése, de legfőképpen az exportja. A cseh sörfőzők szövetsége (CSPS) közleménye szerint az ágazat 1,9 milliárd liter sört állított elő, 1,5 százalékkal többet mint tavaly. A kivitel tavaly lépte át első alkalommal a 300 millió literes határt. Az export ezzel már sorban a harmadik éve növekedett évi 20 százalék körüli mértékben.

A CSPS igazgatója, Jan Vesely az elkövetkező évekre is hasonló mértékű növekedési ütemet vár. A termelésnövelés motorját elsősorban az export növekedése adja, mivel a belföldi fogyasztás stagnálni látszik. Évi 160 literes egy főre eső fogyasztás mellett persze már nem is nagyon van hová fejlődni.
A cseh sör elsőszámú felvevőpiacai Szlovákia, Németország és Nagy-Britannia. Az elmúlt néhány évben nagymértékben emelkedett az oroszországi, magyar, lengyel és amerikai kivitel is.

A befutott nagy márkanevek, a Plzensky prazdroj (Pilsner Urquell), Budvar (Budweiser) és Staropramen mellet az utóbbi időkben felfutott a kis sörfőzők exportja is. Az export jelentős növekedése elsősorban az uniós csatlakozás utáni vámhatár lebontásra vezethető vissza.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Budweiser: cseh és amerikai sörpárbaj
Már a csapból is cseh sör folyik

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!