1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Csavarnak egyet a szabályozáson, és januártól kisebb anyagi felelősség terheli majd az ügyfelet bankkártyás visszaélésekkor, mint eddig.

Fontos változtatás lép életbe 2018 elején a bankkártyákkal való visszaélés esetén, írja a Pénzcentrum. Most 90 százalékban a kártyák kibocsátói viselik az anyagi felelősséget, ha az ügyfél hibáján kívül visszaélnek a bankkártya-adataival, az ügyfelekre hárított kár az összes veszteségnek csak 10 százalék. Ez lesz még kedvezőbb a jövő évtől.

Getty

A pénzforgalmi törvény értelében ez a jelenlegi 10 százalék legfeljebb 45 ezer forintig terjedhet, a 2018. január 1-től viszont ennek a keretösszege

15 ezer forintra csökken.

Kedvezőbb lesz jövőre a kivizsgálási idő is, a kibocsátónak már a bejelentés másnapján meg kell téríteni az ügyfél kárát. A bejelentés után keletkezett kárt pedig már teljes egészében a szolgáltató viseli.

A kedvezőbb feltételek viszont csak akkor állnak majd fent, ha önhibánkon kívül károsítanak meg bennünket, tehát továbbra se tartsuk a PIN kódot a pénztárcánkban, a kártya mellett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!