2001. november 25. 11:00

A korábban többek által ellentmondásosnak tartott Diákhitel folyósítási eljárás miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Diákhitel Központ (DHK) Rt. ellen.

Az eljárás indokaként a GVH azt emelte ki, hogy a rendelkezésükre álló információk szerint a DHK Rt. a hallgatói hitelek részleteit kizárólag a Postabank és Takarékpénztár Rt.-nél nyitott lakossági bankszámlára utalja.

Ez alapján egyértelműen valószínűsíthető a versenytörvény szerinti erőfölény. Mivel a DHK megkövetelte, hogy kizárólag egy banknál nyissanak számlát az érintettek, ez megalapozza azt a gyanút, hogy a központ megsértette az erőfölénnyel való visszaélés tilalmát. Ezért a versenyhivatal november 20-án eljárást indított a központ ellen és megkezdte a vizsgálatot. Ettől a naptól számítva 180 napon belül hoz határozatot a hivatal. Polgárdy Géza hozzátette: nagyon indokolt esetben kétszer 180 nappal meghosszabbítható az eljárás időtartama.

Előzetesen a GVH elemzéseket készített és tájékozódott a központnál. Polgárdy Géza sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt, hogy kinek a bejelentése alapján kezdett vizsgálódni a hivatal a DHK-nál. Őri András, a DHK Rt. kommunikációs igazgatója és a Postabank képviselője az ügyről annak végleges lezárásáig nem kívánt nyilatkozni.