2p

A tervek szerint még az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszának átadása előtt megkezdődik a sztráda újabb 12 kilométeres szakaszának építése.

A tervek szerint még az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszának átadása előtt megkezdődik a sztráda újabb 12 kilométeres szakaszának építése - jelentette be Fónagy János közlekedési miniszter kedden.

Az autópálya emődi, Miskolc felé vezető leágazásánál tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta: a Görbeházáig tartó szakasz elkészítéséről szóló trendereztetési folyamat olyan stádiumban van, hogy már augusztusban vagy szeptemberben megkezdődhetnek a munkálatok.

Fónagy János elmondta: a tervek szerint Pródig, vagyis a sztráda debreceni leágazásáig autópálya épül, onnan Nyíregyháza felé autópályává fejleszthető autóút készül. Ugyancsak autóút formájában építik meg a Debrecen felé haladó M35-ös utat. Vásárosnaménynál újra elágazik majd az út Barabás, illetve Záhony felé; az ukrán határt a kormányprogram szerint 2006-ra éri el a sztráda.

A miniszter azt is közölte, hogy Füzesabony és Polgár közötti 57,5 kilométer hosszúságú szakasz beruházásának keretében megépül az Emődtől Miskolc felé vezető M30-as autópálya egy 5,5 kilométer hosszú szakasza is. A teljes szakaszt az M3-assal egy időben, 2002 november 30-án adják át, a sztráda Miskolcot 2003. november 30-ára éri el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!