1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A csomagolóipari termékek gyártásával foglalkozó Karsai Holding Rt. 3500 négyzetméteres új gyártócsarnokot létesít a Hargita megyében fekvő Szentegyházán, értesült a Világgazdaság.

Az eddigi telephelytől két kilométerre eső új üzemben fröccsöntött gyógyszerészeti, kozmetikai és élelmiszer-ipari csomagolásokat készítenek, valamint összeszerelési tevékenységet végeznek majd. A tavalyi és idei évet is figyelembe véve mintegy 500 millió forintra rúgó fejlesztés nyomán az alkamazottak száma 30-ról 100 fölé emelkedik.

[ajanlo=101][igazitas=left/]A Karsai Holdig Rt. még 1999-ben alapította romániai leányvállalatát, amely a tavalyi 800 ezer euró után idén egymillió, jövőre 1,5-2 millió eurós forgalomra számít. A növekedési ütem ezt követően is folytatódhat, ugyanis a romániai csomagolás-felhasználásban jelentős bővülés várható.

A csomagolóanyagokat, valamint autóipari és elektronikai alkatrészeket gyártó Karsai Holdinghoz összesen kilenc leányvállalat tartozik. A cégcsoport együttes árbevétele tavaly nyolcmilliárd forintra rúgott, számol be a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyag:
Új üzemet épít Tiszaújvárosban a Karsai Holding

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!