2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A moszkvai közlekedési vállalat vezetőinek ezentúl hetente két alkalommal kötelező lesz tömegközlekedési eszközökkel eljutniuk munkahelyükre, és az utazás alatt szerzett tapasztalataikról részletes beszámolót kell készíteniük.

Makszim Likszutov, a moszkvai önkormányzat ágazati szervének vezetője pénteken tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ez az utasítás az amúgy szolgálati autóval rendelkező helyetteseire, valamint az összes főosztályvezetőre is vonatkozik. Indoklásul elmondta, hogy a vezetőknek meg kell ismerniük a valós helyzetet, annál is inkább, mert "néhányan az üzleti életből érkeztek" - derül ki a Ria Novosztyi hírügynökség beszámolójából.

Likszutov az orosz főváros vonzáskörzetében él, s elmondása szerint gyakran veszi igénybe a tömegközlekedést. HÉV-vel jut be a Kijevi pályaudvarra, s onnan vagy autóval viszik el munkahelyére, vagy a tömegközlekedést választja. A pályaudvarról metróval könnyűszerrel el lehet jutni a vállalat székhelyére, csak négy megálló, igaz, egyszer át kell szállni egy másik vonalra.

A moszkvai önkormányzat nagyszabású terveket hirdetett meg a tömegközlekedés fejlesztésére, hogy vonzóbbá tegyék a szolgáltatást az utasoknak. Júliustól minden autóbuszt felszerelnek műholdas navigációs rendszerrel, minden vasútállomáson jegykiadó automatákat helyeznek üzembe, valamint több mint 20 P+R parkolót építenek ki metróállomások körül.

A nagyvárosi metróhálózatok közül a tokiói után a moszkvai metrón utaznak a legtöbben. A tavalyi év végén a rendszer teljes hosszúsága 305,7 kilométer volt, 12 vonalán 185 állomás található. A tervek szerint 2020-ig további 43 állomással bővítik a hálózatot, amelynek hosszúsága így 396,1 kilométerre növekedik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!