2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyarországi gépjármű-kereskedelemben egyelőre nincsenek a válság végére utaló jelek, még 2010-ben is csak az idei évre prognosztizált mintegy 80000 darab új autó eladására számíthatnak a kereskedők - mondta Ferró Imre, a Volkswagen hazai importőre, a Porsche Hungaria (PH) márkaigazgatója az MTI-nek.

A Porsche Hungaria (PH) márkaigazgatója szerint az autópiac azt követően bővülhet ismét, ha a magyarországi nagy cégek már megkezdték a kilábalást a válságból. A Volkswagen abban reménykedik, hogy az év végéig tervezett 7000-7500 gépkocsi eladásával 9 százalékra tudja emelni első félévi 8 százalékos részesedését a magyarországi forgalomba helyezésekben - mondta Ferró Imre, hozzátéve: "időarányosan jól állunk".

A Magyar Gépjárműimportőrök adatai szerint az idén az első hat hónapban a tavalyi évhez képest 40 százalékkal esett vissza az újautó-értékesítés, összesen 51099 személygépkocsi és terepjáró eladásával, amelyből a magyarországi forgalomba helyezés 39744 volt. Az értékesítés 8,1 százaléka Volkswagen volt, 4146 eladott járművel, a márka eladásai 40 százalékkal csökkentek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Ferró Imre jelezte: a márkát érzékenyen érintette, hogy Magyarországon a kisautó-szegmens esett vissza a legjobban - 58 százalékkal -, hiszen eladásaik jelentős része VW Polo. A PH 18 éves magyarországi tevékenysége alatt eladott 185 ezer Volkswagenből 50 ezer Polo volt - jegyezte meg.

A Polo értékesítése 48 százalékkal esett vissza az első félévben, azonban ezt az is befolyásolhatta, hogy keveset tudott szállítani a gyár. A modell negyedik generációjának gyártása ugyanis februárban befejeződött, az utolsó darabjai az első negyedévben kifutottak, míg az új, ötödik generáció értékesítése csak most kezdődik - mutatott rá a márkaigazgató. Reményeik szerint az év végéig mintegy 1000 darabot adnak el, 10 százalékos részesedést kihasítva a kisautó-kategóriából.

Ferró Imre ismertette: az új modell technikai újdonságaival próbál az élre törni a kisautó-szegmensben. Teret kap a környezettudatos motorfejlesztés: a beépített legújabb TSI és TDI motorok a gazdaságos autózást kötik össze az alacsonyabb károsanyag-kibocsátással. A márkaigazgató elmondta azt is, hogy a VW modellpalettája jövőre egészül ki a Touareg, a Touran, a Phaeton és a Jetta újabb változataival, 2011-ben pedig érkezik egy új kisautó az Up.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!