[ajanlo=1480][igazitas=left/]Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával indult program révén 18-26 év közötti állástalan pályakezdők ismerkedhetnek meg a munka világának szabályaival, illetve egyedül és csapatban is megtanulnak dolgozni. Tíz hónapon keresztül önkéntes tevékenységet végeznek a fiatalok a fogadó szervezeteknél, civil, állami és egyházi intézményeknél. Ez alatt megkapják a nekik járó álláskeresési támogatást, sőt juttatások illetik meg őket.
Tavaly szeptemberben megdőlt a rekord a munkanélküli fiatalok számát tekintve, akkor ötvenezer fölé emelkedett, decemberre a létszám 39 ezerre esett. A kevésbé értékes végzettségűek számára hosszabbodik az út az álláskereséstől az első munkanapig, ezért egyre nagyobb szükség lesz az Ötlethez hasonló programokra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara friss elemzésében 8040 hazai vállalkozást kérdezett többek közt arról, idén tervezik-e pályakezdők felvételét. Az első fél évben a cégek 20 százaléka kíván pályakezdőt felvenni, ám a második fél évben ez az arány öt százalékkal csökken. A felmérésből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok kívánnak pályakezdőket alkalmazni, számol be a Világgazdaság.