3p

Hamarosan nyílik az Utazás 2008 kiállítás, amely évről évre vonzza az utazni vágyókat. Igaz, egyre többen már a tülekedés és a sorbanállás helyett az internetet használják keresgélésre, láthatóan ez az a kiállítás, ami mindenkinek eszébe juttatja az idei nyaralás kiválasztásának lehetőségét.

Nem téved az, aki ilyenkor keresgél, hiszen akár 30 százalékot is spórolhat, ha most lefoglalja a nyaralását. A jó hír az, hogy minden kedvezmény igénybe vehető az online foglalások esetében is, tehát érdemes meglátogatnunk a nagy gyűjtő portálokat, amelyeket több ezer lehetőséget kínálva biztosítják a kedvező árakat. Ilyen oldalak többek között a www.startutazas.hu, www.vilaglato.hu, www.lastminuteutak.hu.

A tavalyi évhez képest nincs nagy változás a legkedveltebb úti célok között. Továbbra is Görögország adta az értékesítés 45 százalékát. Az utazók számát tekintve Görögország, Bulgária és Törökország a sorrend, ugyanakkor érdekességnek számít, hogy egyelőre nem indultak el a Horvátországba és Olaszországban irányuló nyári foglalások.

Bulgária immár két-három éve jelentős publicitást kap. A fokozott érdeklődés tavaly érződött először a korai eladásokban, az idei évre Bulgária valóságos reneszánszát (17 százalék) mutatják a kereskedelmi adatok. (Tavaly, hasonló időszakban bulgáriai értékesítés aránya alig 5 százalék volt). A Fekete-tenger partján az elmúlt néhány évben főleg francia és angol befektetők számottevő, és kiváló minőségű infrastruktúrát alakítottak ki, a görögországihoz hasonló áron.

A családok körében a legkedveltebb célterületek az említett Görögország, Bulgária és Törökország, míg Spanyolországot és Ciprust jellemzően a párban utazók választják. Nem véletlenül, éppen Spanyolország és Ciprus az a két nyaralóhely, ahol a legnagyobb összeget költjük külföldi nyári nyaralásaink során.

Amennyiben számításba vesszünk minden, az odautazással és ott-tartózkodással kapcsolatos költséget (utazási költségeket, transzfereket, biztosításokat, étkezést, az adókat és kötelező díjakat), jelenleg Tunézia bizonyul a legolcsóbbnak. Nyáron a tunéziai nyaralás minden költségével együtt naponta 14 600 forintból kihozható 4 csillagos szállodában. Összehasonlításul a horvátországi apartmanok viszonylag alacsony szállásdíja mellett is nehezen szorítható 16 200 forint alá a teljes tartózkodás napi költsége.

Szembeötlő ugyanakkor, hogy az egy fő esetén az előfoglalási időszakban nyaralásra költött összeg drasztikusan csökken a korábbi évekhez képest, míg 2006-ban 113 200 forint, 2007-ben 114 500 forint volt, az idénre az összeg 11 százalékos csökkenéssel 102 400 forintot mutat.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!