2017. július 25. 03:16

Arra már volt példa, hogy a köztévé valamely csatornája főműsoridőben maga mögé utasítsa a kereskedelmi célcsoportban a TV2-t, ám heti összevetésben most először nyomta le egy kábeltelevízió.

Az a nyár eleje óta látszik, hogy a TV2 nem tesz különösebb erőfeszítést annak érdekében, hogy az RTL Klubot most megközelítse, vagy akár be is érje, ám azt aligha lehetett sejteni, hogy ennyire kevesen nézik majd a csatornát.

A mögöttünk hagyott héten a nézők még az eddigieknél is mostohábban kezelték Andy Vajna csatornáját, és négy olyan hétköznap este is volt, amikor a 18-49 éves korosztály tagjait tekintve a készülékek előtt ülők közül csak alig minden huszadik kapcsolt a TV2-re. Ez pedig igen halvány teljesítmény, ilyen számok a kábeltévékre jellemző. Nem véletlen, hogy a mostanában egyébként nem különösen erősen teljesítő Cool-nál csupán három este tudott magasabb közönségarányt elérni a kereskedelmi adó, míg a F+ a hét napból hat alkalommal magasabb arányt ért el. Ezek után nem meglepő, hogy az RTL-csoporthoz tartozó kábeltévé heti átlagban is a TV2 fölé tudott kerekedni.

"Jól teljesít a TV2, mégis zuhan a nézettség", mint amikor "Túlélték, mégis meghaltak"

A meglehetősen kínos számok ellenére a TV2-nél biztos, hogy nem kezdenek el kapkodni, ez a nyár már így fog eltelni náluk, és vélhetőleg inkább az őszi időszakra gyúrnak majd. Az szinte biztos, hogy idén is lesz Sztárban sztár, ami ugyan a néhány évvel korábbi szárnyaláshoz képest már az előző évadban is visszafogottabb volt, ahogy szerintünk most ősszel is az lesz, ám ennek ellenére a heti összevetésekben bérelt helye lesz a három legnézettebb műsor között. A vasárnapokat pedig a TV2 így ki is pipálhatja.


Más kérdés, hogy a TV2 esetében immár (vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy még mindig) nem a hétvége, hanem a hétköznapok jelentik a megoldhatatlannak tűnő feladatot. A konkurens legerősebb műsorai – A Barátok közt, az Éjjel-nappal Budapest, a Fókusz, vagy a Híradó- ugyanis az évről-évre gyengülő számok ellenére is hegemóniát biztosítanak az RTL számára. Ezt kellene megtörnie a TV2-nek, amely egy évvel ezelőtt nagyon csúnyán elhasalt a Star Academy című realityvel. Idén tavasszal is voltak komoly gondok, ám a Vigyázat gyerekkel vagyok, vagy az 50 milliós játszma megcsillantott olyan reménysugarat, amibe kapaszkodhat a TV2.

Idén ősszel pedig újabb nagyágyút vethetnek be, újra indul ugyanis a TV2 emblematikus vetélkedője, az Áll az alku. A  gameshow házigazdája Gundel Takács Gábor lesz, akinek neve több, mint tíz éve összeforrt a táskás játékkal. A csatornának sikerült megállapodást kötni a Gundel Takács Gábort képviselő NuMuvee produkciós irodával, így újra feltűnik a TV2 képernyőjén a legendás játékmester. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója elmondta, hogy egy hosszú tárgyalás-sorozat eredményes lezárásaként sikerült erre a műsorra leszerződni. Mivel az Áll az alkut Gundel Takács Gábor vitte sikerre, ezért a TV2 számára hatalmas öröm, hogy 2017-ben is vele láthatják a nézők. Az Áll az alku népszerűségének Gundel Takács Gábor és a rejtélyes bankigazgató személye mellett az is a titka, hogy a műveltség mellett a szerencsén is múlik a győzelem. A számozott táskák idén is több tízmillió forintot rejtenek, tehát a tét óriási. A műsort az IKO Műsorgyártó készíti.

Iparági pletykák szerint a gameshow mellett heti és napi sorozata is lehet a TV2-nek, amelyek együtt már akár kihívást is jelenthetnek az RTL számára. A puding próbája persze az evés, de az egészen biztos, hogy ha nem sikerül a hétköznapokon felhúzni a TV2 számait, akkor esélyese lesz a versenytársa ellen.

A 29. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub minden estét megnyert, a képernyők előtt ülők 14 százaléka követte a csatorna műsorait. Ahogy azt fent jeleztük, a TV2 nem vitézkedett, az átlagos közönségaránya 6,3 százalék volt. Az RTL erősebb kábelcsatornája, a F+ (6,5% SHR) mg is előzte őket. A Cool (4,1% SHR) stabilizálta a helyzetét. A középmezőnyt fej-fej melletti eredménnyel zárta a Duna TV (2,1% SHR) és a Visat3 (2,1% SHR).

mfor.hu