2p

Új kampánya keretében egy évre szóló, ingyenes egészségbiztosítást ad minden új regisztráltnak a Vienna Life Biztosító. Ennek keretében számos vizsgálat költségeit állják.

A PRÉMIUM Egészségpénztár megbízásából a GKI Gazdaságkutató által tavaly elvégzett, a hálapénz-fizetést felmérő kutatás szerint, az emberek 62 százaléka többek között azért ad hálapénzt, hogy hamarabb kapjon ellátást, gyorsabban kerüljön sorra, így megszabaduljon a hónapokig tartó, bizonytalansággal teli várakozás terhétől, és a vizsgálatok mielőbbi elvégzésével, javuljanak a túlélési és gyógyulási esélyei. A társadalombiztosítás által finanszírozott képalkotó diagnosztikai vizsgálatokhoz azonban várólistás rendszerben, a több tízezer várakozó miatt pedig gyakran 2-3 hónap után lehet csak hozzájutni.

Különösen igaz ez a legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai eljárásokra (MRI, CT, PET-CT), így nem véltetlen, hogy a piaci pozíciót megerősíteni kívánó biztosító szakorvosi javaslat alapján egy alkalommal ezt is elérhetővé teszi az ingyenes egészségbiztosítás keretében. Erre a hónap végéig tudnak regisztrálni az érdeklődők a biztosító oldalán.

A biztosítást igénylőket semmilyen kötelezettség nem terheli, így sem adataik rögzítésekor, sem a biztosításuk megszűnésekor, sem az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor nem kell fizetniük, és a biztosító más termékeit vagy szolgáltatásait sem kötelesek megvásárolni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!