2p

A MÁV Zrt. másodszor is meghirdette eladásra Andrássy úti székházát.

A napilapokban szerdán megjelent kiírás szerint a nyilvános, kétfordulós pályázatra május 18-án 13 és 14 óra között lehet beadni az ajánlatot.

A MÁV Zrt. az idén februárban hirdette meg eladásra a székházat, akkor nem érkezett érvényes ajánlat - közölte a cég az MTI érdeklődésére.

A társaság tájékoztatása szerint a majdan befolyó vételárat főként az infrastruktúrát érintő tervezett beruházások finanszírozására kívánják fordítani.

Időközben a MÁV csoport Andrássy úti székházában lévő részlegek megkezdték a költözést a közbeszerzésen kiválasztott bérelt épületbe, a Könyves Kálmán körút 54-60. szám alatti Parkway irodaházba.

A MÁV székházból a kiköltözködés két ütemben valósul meg, és várhatóan az idén augusztusban fejeződik be.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a költözés egyik fő indoka, hogy a cég irányító apparátusa jelenleg Budapesten öt helyszínen van, amelyből három bérlemény. Másik fő indok, hogy a MÁV Andrássy úti szákháza műszakilag leromlott állapotban van, az utolsó nagyobb részleges felújítás is több mint húsz éve történt az épületben, az irodaház üzemeltetése és használat az épület adottságai miatt nem valósítható meg gazdaságosan. Ezen tényezőket mérlegelték a költözésről való döntés meghozatalakor - közölte a MÁV  Zrt. az MTI érdeklődésére.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!