2p

A Leier cég saját költségén tizenöt lakásos sorházat épít fel a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Devecserben, és garantálja, hogy karácsonyra beköltözhetnek a lakásokba a mindenüket elveszített családok - jelentette be Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón, Devecserben.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az építést azonnal megkezdik, amint a devecseri önkormányzat kijelöli az építési telket. Várhatóan félmillió eurós költséggel építik fel az előregyártott elemekből álló sorházat - mondta Komlós Andor.

Az egyenként 70-80 négyzetméteres lakások kiosztásához a cég a polgármesterek segítségét kéri.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy öt dolgozójukat érinti közvetlenül a katasztrófa. A gyár munkagépekkel és dolgozókkal segíti a károsultakat, emiatt jelenleg csökkentett létszámmal és kapacitással termelnek.

Szólt arról is, hogy osztrák-magyar összefogással létrehoztak egy platformot, amely adományokkal is segíti a rászorulókat. A platform tagja a Leier mellett az osztrák gazdasági kamara, a burgenlandi tartomány, és a magyar konzulátus.

A platform az építési engedélyek beszerzését követően azonnal megkezdi a lakások építését. A lakások odaítélését a helyi önkormányzatokra bízzák. Jelenleg arra várnak, hogy az önkormányzat kijelölje a pontos helyszínt, és biztosítsa az infrastruktúrát.

Michael Leier, a cég tulajdonosa elmondta, hogy három teherautónyi adományt hoztak már a katasztrófa helyszínére, és további nyolc kamiont várnak még, amelyek ruhát, gyógyszert és védőfelszerelést tartalmaznak. Hozzátette: az elosztásban számítanak a helyi plébánia segítségére, mert szeretnék, ha valóban a rászorulók kapnák a segítséget.

Peter Nemeth, az osztrák gazdasági kamara elnöke elmondta, hogy a burgenlandi tartományi kormánnyal közösen gyűjtenek adományt az iszapkatasztrófa áldozatainak, és burgenlandi lakosoktól eddig 30 ezer eurót gyűjtöttek össze. A gyűjtést karácsonyig folytatják és összegyűlt pénzt terveik szerint a polgármestereknek adják át karácsony előtt.

A sajtótájékoztatóra Devecser polgármesterét is várták, aki a védelmi bizottság ülése miatt nem érkezett meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!