2p

Bár a magyar kormány a Brit Földtudományi Intézettől kért segítséget a kolontári gátszakadás talajtani okainak, illetve következményeinek vizsgálatához, a brit tudósok nem jönnek, furcsállották ugyanis, hogy a magyar kormány nem a magyar szakembereket bízta meg a munkával - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A lap azt írta: az ügyről az ottani szakszervezet értesítette a magyar Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetét (Tudosz), mivel furcsállották, hogy a magyar kormány miért nem a Magyar Állami Földtani Intézetet (MÁFI) bízta meg a munkával.

A Népszabadság szerint a brit geológusokat azt követően hívták meg, hogy David Cameron brit miniszterelnök telefonon felajánlotta segítségét. A vidékfejlesztési tárca korábban ugyanis úgy tájékoztatott, hogy földtani ügyekben szükség lenne a külföldi segítségre.

Talajmechanikai és hasonló ügyekben a MÁFI kompetenciája vitathatatlan, és több olyan kutató is dolgozik az intézetben, akik részletesen ismerik a kérdéses területet, közülük néhányan jelenleg is a helyszínen vannak - írta a lap.

A Népszabadság megjegyzi, hogy korábban a MÁFI igazgatója az intézet jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt lemondott. A kormányzati struktúra átalakításával a MÁFI légüres térbe került, és a gazdasági ellehetetlenülés közelébe jutott. A MÁFI korábban a környezetvédelmi tárcához tartozott, ám ez a minisztérium megszűnt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig a korábbi, önálló intézeti formában nem tartott rá igényt - írta a lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!