2p

Az elmúlt három évben dinamikusan növekedett a háztartások és azon belül is a lakosság által felvett hitelek állománya - derül ki az MNB a Jelentés a pénzügyi stabilitásról címmel közzétett tanulmányából.

A nemzetközi összehasonlításból az is kitűnik, hogy Magyarországon az alacsonyabb megtakarítási hajlandóság nem eredményez számottevő kockázatot a háztartási szektorban. A kisvállalkozások és a lakosság bruttó pénzügyi vagyona ugyanis az összjövedelemhez viszonyítva alacsony, ezen belül az eladósodottság mértéke jóval elmarad a fejlett gazdaságokban tapasztalt jellemző adatoktól. A jelentés szerint a lakosság portfoliójában a kockázatosabb eszközök súlyának csökkenését figyelhettük meg az idei év első felében. Ezt bizonyítja, hogy a forintnak az árfolyamsáv kiszélesítését követően bekövetkezett felértékelődése és a magasabb árfolyamkockázat hatására a magyarországi háztartások számottevően csökkentették devizabetéteiket. A magyar háztartások pénzügyi vagyonában részarányukat tekintve 1995-ben még jellemzően 17-18 százalékos szinten álltak a devizabetétek, ez 2001-re 11 százalék alá csökkent, ami azt jelenti, hogy 1 százalékos forintárfolyam-változás a teljes vagyon értékét 0,1 százalékkal módosítja.

A háztartások betételhelyezési döntéseit - a jegybanki összegzés szerint - elsősorban az inflációs kilátásokkal kapcsolatos várakozások és a bizonytalanság határozták meg az elmúlt hat évben. Az 1995-től eltelt időszakban némi késleltetéssel a hazai infláció alakulásának megfelelően növelték vagy csökkentették a forint- és devizabetétek relatív súlyát az összbetétállományban. Az ez év júniusában tapasztalt devizabetét-kivonást az motiválta elsősorban, hogy az árfolyamsáv kiszélesítését követően a forint erősödésére és az árfolyamkockázatok megnövekedésére számított a háztartások döntő többsége - derül ki a jegybanki összegzésből.

A piaci kockázatot hordozó befektetések kedvezőtlen árfolyam- illetve hozamalakulása azt eredményezte, hogy a lakosság és a kisvállalkozások a pénzügyi vagyonon belül lecsökkentették a jelentős kockázatot hordozó eszközök arányát. Így megtorpant az a korábbi évekre jellemző tendencia, hogy tőzsdei részvényekbe vagy befektetési jegyekbe vigyék át a megtakarítások jelentős részét. Idén nem nőtt tovább a bankrendszeren kívüli befektetések részaránya a háztartások pénzügyi vagyonán belül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!