2p

A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.) 6-8 százalékos járatritkítást javasol csúcsidőn kívül az idei paraméterkönyv tervezetében - tudta meg az MTI BKV-hoz közeli forrásból csütörtökön.

Az ez évi paraméterkönyvben rögzítettek szerint az agglomerációban várható a legjelentősebb járatcsökkentés, vagyis a Budapest körüli településeket érintő HÉV- és buszvonalakon.

A társaság szerint azért van szükség a járatritkításokra, mert az utóbbi hat évben csökkent az utasok száma, a járatok sűrűségét viszont hét éve nem változtatták meg. Ráadásul Budapest lakossága is mintegy 200 ezer fővel csökkent azóta.

Az új javaslat szerint, amelyet csütörtökön délután prezentálnak a Főpolgármesteri Kabinet előtt 226-tal kevesebb busz, 25-tel kevesebb csuklósbusz, 4-gyel kevesebb villamos közlekedik majd naponta a fővárosban és annak környékén.

A paraméterkönyvben foglaltak szerint pozitív változás, hogy csökken az átszállások száma és nő a lefedettség, vagyis mintegy 20 új megállót alakítanak ki.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, a BKV felügyelőbizottságának Fidesz által delegált tagja az MTI-nek elmondta, hogy "ez a paraméterkönyv egy szisztematikus és utas ellenes rombolás, egy olyan rombolás, amely Budapest legfontosabb buszjáratainak megszüntetésére irányul." "Az utasoknak ebből semmilyen előnye nem fog származni, ebben egyetlen elemnyi fejlesztés nincsen, az utasok menetideje nőni fog, sokkal többször kell majd átszállni és nő a várakozási idő is" - tette hozzá. "Teljesen valótlan az az állítás, hogy 8 százalékkal csökkent az utasszám. Ha megszüntetik a közvetlen buszjáratokat, akkor nem csökkenni, hanem nőni fog az átszállások száma" - mondta.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!