2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarország versenyképességének javítását célzó előterjesztésről tárgyalt a Versenyképességi Tanács (VT) hétfői ülésén - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, a tanács társelnöke.

A miniszter az MTI szerint elmondta: az előterjesztés keretében a tanács megvizsgálja azokat az eljárásokat, amelyek révén gyorsabban születhetnek meg a befektetésekről szóló döntések. Döntöttek arról is, hogy folyamatosan figyelik, hogy a szomszédos országokban hol, milyen versenyképesség-javító intézkedéseket hoznak, és azokból mely javaslatokat tudják hasznosítani.

Közben kormányszinten is több javaslat készül, a Világgazdaság értesülései szerint a kormány már 2004-től lehetővé tenné az elhatárolt veszteség korlátlan idejű leírását és a fejlesztési adókedvezmény feltételeinek könnyítését, figyelemmel a környező országok gyakorlatára. A könnyítések, melyekről tegnap a versenyképességi tanács is tárgyalt, holnap kerülnek a kabinet elé. Az ILO nemzetközi munkaügyi szervezet szerint Magyarországon nemzetközi viszonylatban igen gyors a reálbér-emelkedés, ezért - állítja az IHS osztrák kutatóintézet - hazánk az iparban már drágább telephely Ausztriánál.

Magyarország versenyképességét javító intézkedésekről is tárgyal holnap a kormány. A versenyképességi tanács tegnapi ülésén Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerint támogatták azokat a javaslatokat, melyek szerint 2004-től korlátlanul leírható legyen az elhatárolt veszteség. Könnyítik és egyszerűsítik a fejlesztési adókedvezményt, jelenleg minimum 10 milliárd forintos beruházással és 500 fős foglakoztatotti létszámmal lehet ezt a kedvezményt igényelni. Az előbbiek, valamint az úgynevezett egyablakos ügyintézés bevezetése a kormány szándéka szerint a külföldi tőke beáramlásának gyorsítását szolgálja.

Magyarországon ma már magasabb a darabbérköltség, mint Ausztriában - erre a meglepő megállapításra jutottak az Institut für Höhere Studien (IHS) bécsi kutatói. Az egy előállított termékegységre eső bér-költség terén az osztrák ipar az elmúlt években sokat javított versenyképességén, míg a magyarországi reálbérek jelentős emelkedése miatt hazánk pozíciója e téren számottevően romlott - írja a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyag
Növekvő termelékenység világszerte


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!