A Reuters azután kérdezte meg az amerikai állampapír-forgalmazókat, hogy pénteken közölt hivatalos adat szerint augusztusban a vártnál kevesebb munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban. A munkanélküliségi ráta ugyanakkor a becsültet meghaladó szintre emelkedett.
Augusztusban 216 ezer állás szűnt meg, ami az idén a legkevesebb. A szakértők több, 233 ezer munkahely felszámolásával számoltak. Júliusban 276 ezer állás szűnt meg.
Az augusztusi munkanélküliség ugyanakkor 1983 júniusa óta legmagasabb szintre, 9,7 százalékra emelkedett a júliusi 9,4 százalékról. A szakértők 9,5 százalékos munkanélküliséggel számoltak. Egy évvel korábban 6 százalék alatti volt a munkanélküliség az Egyesült Államokban.
A magas munkanélküliség gyengíti a fogyasztói bizalmat és csökkenti a hazai keresletet, amire pedig elengedhetetlenül szükség van ahhoz, hogy meginduljon a gazdasági növekedés. Az első negyedévben a lakossági kiadás még 0,6 százalékkal nőtt, de a második negyedévben már 1,2 százalékkal csökkent.
Ben Bernanke, az amerikai jegybank vezetője a közelmúltban azt mondta, hogy a munkanélküliség az egyik legnagyobb probléma. Szerinte a munkanélküliség még 2011-ben is nagy lesz, ami károsíthatja a sérülékeny fogyasztói bizalmat. Ez pedig aláaknázhatja az amúgy is várhatóan csak igen fokozatos gazdasági javulást - mondta.
A Fed július közepén ismertetett legújabb előrejelzése szerint a munkanélküliség átlagosan 10,1 százalékos lesz idén, a korábban jósolt 9,6 százalék helyett.
MTI/Menedzsment Fórum