5p

Jelenleg 1270 ember dolgozik a koreai Hankook gumigyártó dunaújvárosi gyárában, azonban a tervek szerint 2011 augusztusáig további 700 embert vesznek fel, akkor éri el teljes kapacitását a gyár. Ennek érdekében képzéseket is indítottak Dunaújvárosban, hogy meglegyen az utánpótlás, korábban ugyanis alig képeztek hasonló szakembereket Magyarországon - mondta el az mfor.hu kérdésére a Hankook humán erőforrás igazgatója. Mfor.hu-háttér.

Jelenleg évi ötmillió gumiabroncsot gyártanak a Hankook magyarországi üzemében, ezt jövőre a duplájára emelnék, ehhez pedig további képzett munkaerőre van szüksége a cégnek. Éppen ezért mérnököket és szakmunkásokat is képeznek, akiknek később munkalehetőséget is ajánlanak.

Azt kapták, amit vártak

"2006-ban szembesültünk azzal, hogy nincs gumiipari szakképzés Magyarországon, ezért háromszáz embert Dél-Koreába kellett elküldeni több hónapra, hogy kiképezzük őket. Éppen ezért éreztük úgy, hogy szükség van megfelelő szakemberekre, akiket helyben tudunk kitaníttatni" - vázolta fel a helyzetet Bányai Tibor, a Hankook hazai HR-vezetője.

A cég egyrészt elindított egy posztgraduális képzést a Dunaújvárosi Fősikolával közösen, melynek keretében mérnököket képeznek, közülük február elején vette át az első tíz ember a diplomáját. Másrészt tavaly augusztusban indult egy OKJ-s szakképzés, melyben abroncsgyártó szakmunkások végeznek a dunaújvárosi Lórántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában. Ott már a hetedik csoport indult el nagyjából 30 fővel, de a tervek szerint összesen 660 munkanélkülinek adnak szakmát.



A tervek szerint szeptemberben technikusi és technológusi képzés is indul a középiskolában, valamint négyéves szakmunkásképzést is indítanak. Májustól pedig nagy valószínűséggel beindítják a távoktatási programot is, melynek keretében a jelenlegi dolgozók is elvégezhetik az OKJ-s szakképzést.

"Az előzetes felmérések helytállóak voltak, azt kapta a cég a magyar munkaerőpiacon, amit várt" - mondta kérdésünkre Bányai Tibor. A Hankook szakembere hozzátette: a koreai tulajdonosok elégedettek a hazai munkaerőpiac és oktatás minőségével.

A posztgraduális mérnökképzést szintén az hívta életre, hogy korábban nem képeztek gumiipari mérnököket hazánkban. "Folyamatosan képeznünk kell a mérnökeinket, akik még nem rendelkeznek ezzel a képesítéssel, azokat be akarjuk iskolázni. A jelenlegi mintegy 80 mellé jövő augusztusig további 25-30 mérnök felvételét is tervezzük" - emelte ki Bányai Tibor.

Állami támogatás nélkül

Az említett OKJ-s szakképzés 500 órából áll, nagyjából 30 fős csoportokban indítják, a cég pedig kötelezettséget vállal arra, hogy akik levizsgáznak, azoknak munkát ajánlanak. "A követelmény középfokú végzettség, illetve műszaki affinitás, emellett fontos a stressztűrő képesség és a tolerancia" - mondta a Hankook szakembere. A képzés ideje alatt a Munkaügyi Hivataltól jövedelempótoló támogatást kapnak a résztvevők, akik a gyakorlati idő alatt szállást, napi egyszeri meleg étkezést kapnak a Hankooktól, és még az utaztatásukat is fedezi a vállalat.



Bányai Tibor kérdésünkre hozzátette: általában 160-170 jelentkezőből választják ki azt a 30-35 főt, akik egy-egy tanfolyamra bekerülhetnek. A képzésre sokan jelentkeznek Dunaújvárosból, de már az ország más részeire is kiterjesztették a toborzást, így például Miskolc vagy Nyíregyháza környékén is együttműködik a cég a helyi munkaügyi központokkal.

"Most körülbelül 1270-en dolgoznak a gyárban, ez az év végére több mint 1500-ra emelkedik, majd jövő augusztusra 1900 főt fogunk foglalkoztatni. A tervek szerint a gyár akkor éri el teljes kapacitását" - emelte ki Bányai Tibor. A  cég a teljes kapacitás elérése után is fenn kívánja tartani a jelenlegi tanfolyamokat, hiszen a fluktuáció miatt valamenyi szakemberre mindig szüksége lesz. "Ez egy piacképes szaktudást nyújtó képzés, nem csak a Hankooknál lehet elhelyezkedni vele, hanem más gumitermékeket gyártó cégnél is" - hangsúlyozta a cég HR-vezetője.

A képzésekhez a vállalat semmilyen állami támogatást nem kap, a helyi munkaügyi központokon keresztül támogatják a munkanélküliek képzését, illetve a részt vevő középiskola kap anyagi segítséget.

Jöhet a további bővítés?

A Hankook egyébként meglepetésre a válság idején is növelni tudta értékesítéseit, mivel ár/érték arányban a legjobbnak számítanak a piacon a termékei. Bányai Tibor szerint mostanra érett be a több éves kutatás-fejlesztés gyümölcse. "A magyar gyárban először felfuttattuk a termelést, majd utána kezdtünk a minőségre koncentrálni. Mostanra a hazai üzem már minőségileg is felveszi a versenyt a cég koreai gyáraival" - tette hozzá.

A gyár jelenleg évi ötmillió abroncsot tud készíteni, a jövő augusztusig tartó bővítés után ez a duplájára emelkedik. A további terjeszkedésről egyelőre óvatosan nyilatkoznak a Hankooknál, de Bányai Tibor szerint ha a világgazdasági környezet úgy alakul, akkor elképzelhető további terjeszkedés.

A magyar gyár egyébként 2009-ben már üzemi szinten profitot termelt, ebben a tekintetben is sikerült felülmúlni a várakozásokat, hiszen eredetileg még veszteséget terveztek a tavalyi évre. Attól azonban még messze van a cég, hogy az eddig befektetett 320 millió, majd a második ütembe 2011-ig befektetett 230 millió eurót visszahozza az üzem.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!