2002. április 4. 11:00

A Gábor Dénes Főiskola 10. születésnapját május hónap folyamán Jubileumi Rendezvénysorozattal ünnepli. E rendezvénysorozat egyik kiemelt eseménye - az ABAKUSZ programozó verseny és az INFOSPORTnap mellett - az idén immár 4. alkalommal, 2002. május 9-én megrendezésre kerülő állásbörze.

Az elmúlt évek börzéi során hazánk több vezető nagyvállalata és informatikai vállalkozása képviseltette magát, begyűjtve a főiskola több száz végzős hallgatójának adatait, akik közül azóta sokan e cégek csapatát erősítik.

Miért is olyan különleges a Gábor Dénes Főiskola Állásbörzéje?

Erre a kérdésre a választ elsősorban a Főiskola egyedi képzési rendszerében kell keresnünk. Az ország 36 városában folyó képzésben részt vevő közel 15000 hallgató 80%-a egy olyan speciális távoktatási tagozaton tanul, mely lehetővé teszi számukra, hogy már tanulmányaik során is a szakmájukban dolgozhatnak, a gyakorlatban alkalmazva a főiskolán tanult legkorszerűbb elméleti ismereteket.

A Főiskolán egész évben folyamatosan zajlanak az államvizsgák, így folyamatos a végzett hallgatók bekerülése a munkaerőpiacra. Nem korlátozódik kizárólag a nyári és téli hónapokra, amikor a többi felsőoktatási intézményből tömeges a végzős hallgatók kiáramlása.

A Gábor Dénes Főiskola minden esztendőben személyes, írásbeli megkereséssel meghívja az állásbörzére és azt megelőző felkészítő tréningsorozatra végzett (1996 óta összesen 3050 okleveles mérnök végzett a főiskolán) és végzős hallgatóit (idei évben ezek száma: 3100 fő). A tréningek több napon keresztül, neves karrier-tanácsadók, pályaválasztási szakemberek bevonásával zajlanak, mindig nagy sikert aratva a hallgatók körében.

A Főiskola idén is várja az informatikai állásokat kínáló, valamint a reklámozni kívánó cégek jelentkezését!
A szervezők az Állásbörze helyszínén (XI. ker. Etele út 68.), a börze weboldalán és a 3000 példányban megjelenő kiadványban kínálnak megjelenési lehetőséget az érdeklődőknek.

További információ: www.gdf.hu/dkk, havadtoi@okk.szamalk.hu vagy 203-03-04/1093

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.