Mivel a nagyvállalati kör évente több esemény ürügyén reprezentál, az év végére inkább képeslapokat, egy-egy nyomdaipari terméket küldenek az üzleti partnereknek, amelyben felhívják a figyelmet, hogy az ajándékokra szánt keretet adományozásra használták fel a nagyvállalat társadalmi felelősségvállalási programjának keretében. Ma már az sem ritka - és nem csupán a válság miatt -, hogy a cégek annyira megvágják a repibüdzsét, hogy az üzleti partnereknek csak egy szépen "becsomagolt" elektronikus levél jut, jó esetben egy linkkel, amely az adventhez köthető weboldalra vagy a karácsonyi ünnepkörhöz méltó netes performancera mutat.
A válság ellenére akadnak természetesen vállalkozások, amelyek nem tehetik meg - vagy nem szeretnék megtenni - ügyfeleikkel, hogy ne kedveskedjenek valami aprósággal. Nem ritka, hogy a nagyobb vállalatok több millió forintot költenek el a piacon, de a cég kiterjedt partneri hálózatára tekintettel ebbe legfeljebb egy palack bor fér bele fejenként. A cégek többsége jellemzően néhány százezer forintot szán a célra, a köztes érték félmillió forint körül alakul és majdnem mindig valami egyedire, az átlagostól eltérőre vonatkozik.
Tény azonban, hogy a fejenként számolt maximum 2-4 ezer forintos értékhatárba különleges ajándék nem nagyon fér bele. Egy-egy asztali dísz, levélnehezék vagy olyan irodai csecsebecse, amit az üzleti partner nem használ. A repiajándékokkal foglalkozó cégek rendszerint azt tanácsolják az ügyfeleknek, hogy személyes nyomdaipari terméket, például naptárt küldjenek vagy olyan karácsonyi terméket, amely jól mutat az ünnepi étkezőasztalon. Tihanyi Gábor, a Prestige Present Kft. egyik tulajdonosa szerint az utóbbi időben a kuglófok, sütemények és prémium csokoládék a legkedveltebb ajándéktárgyak. Mellettük továbbra is jelentős a borok iránti igény. Ezek a repiajándékok viszonylag olcsók és általában célba találnak.
A céges ajándékpiacot jellemzi, hogy egyre több kis szolgáltató alakul, amelyet rendszerint kis tőkével a nagyokból kivált menedzserek alapítanak. Bár a válság megviseli a szegmenst, bővülésre van lehetőség, hiszen a kisebb cégek vezetői a korábbi stabil megrendelők mellé újabbakat hoznak, amelyek korábban nem reprezentáltak, írja a Napi Gazdaság.