A tőkéhez jutott vállalkozások 59 százalékának főtevékenysége a kereskedelem és a javítási tevékenység volt. Ebbe az ágazatba összesen 302 millió forintot fektettek be 2006-ban. A feldolgozóipari cégek 17 százalékát tették ki a tőkét bevonó társaságoknak, hozzájuk összesen 220 millió forint tőke került.
A Start Tőkegarancia Zrt. felmérése szerint a befektetések mérete ágazatonként eltérő. A feldolgozóipari cégek az átlagos befektetési érték több mint kétszeresét, 36,8 millió forintot vontak be átlagosan, a szállítás, raktározás területén az átlagos befektetési méret mindössze 6,1 millió forint volt.
A befektetések mintegy fele, 46 százalék a közép-magyarországi székhellyel rendelkező társaságban valósult meg. A központi régiót követte a Közép-Dunántúl 21 százalékkal és a Dél-Alföld 15 százalékkal.
A felmérés megállapította, hogy az évi kétmillió euró alatti árbevételű cégek, azaz a kisvállalkozások nagyobb számban vontak be tőkét, mint a közepes cégek. A befektetések száma alapján az összes befektetés 69 százaléka kisvállalkozásba irányult, míg a 2-10 millió euró közötti árbevételű cégekbe 31 százalék jutott. Az 575 millió forint 54 százalékát, 312 millió forintot kisvállalkozásokba, míg a fennmaradó 46 százalékot, 262 millió forintot a középvállalkozásokba fektették.
A kimutatás szerint a kkv-szektorba elsősorban magyarországi befektetők fektetnek be. A 35 befektető közül 32 volt hazai, akik közül három állami befektetési társaság, 12 gazdasági társaság és 17 magánszemély.