A közlemény szerint Somodi László felmentésének fő indoka, hogy a vezetése alatt készített idei paraméterkönyv "szakmailag alkalmatlan". Ugyancsak távozik posztjáról Bosnyák Gyula, a paraméterkönyvvel kapcsolatos koordinációval idén februárban megbízott stratégiai igazgató is.
A paraméterkönyvet - többszöri módosítást követően - szakmai indokok miatt sem a fővárosi kerületek képviselői, sem a BKV Zrt. felügyelőbizottsága, sem a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztálya, sem a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottsága, sem pedig fővárosi közlekedésben érintett civil szervezetek nem fogadták el.
A BKV Zrt. megbízott vezérigazgatója megköszönte mindkét vezető munkáját, s egyszersmind Somodi Lászlónak egy másik munkakört is felajánlott. A szakember feladata a továbbiakban a Budapesti Közlekedési Szövetséggel, a régióval és az agglomerációs településekkel való kapcsolattartás lesz - olvasható a BKV Zrt. közleményében.
A távirati iroda megkeresésére a BKV Zrt. tudatta, hogy a Somodi Lászlónak felajánlott munkakör betöltéséről még nem született meg a végső döntés: a volt vezérigazgató-helyettesnek ugyanis kedden reggel nyolcig kell választ adnia, hogy elfogadja-e ezt az ajánlatot.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy az ajánlatban foglalt munkakört milyen posztot betöltve láthatná el Somodi László, a cég későbbre ígért tájékoztatást. Azt, hogy a továbbiakban ki és mikortól tölti be a Somodi László felmentésével megüresedett vezetői posztot, egyelőre nem tudtak választ adni. Azt viszont már eldőlt, hogy Bosnyák Gyula távozik a cégtől.