4p

Saját márkanév alatt, hálózatbérlésen alapuló fapados mobilszolgáltatást nem tervez indítani, üzleti előfizetőknek viszont kínálna MVNO (Mobile Virtual Network Operator) szolgáltatáshoz hasonló lehetőséget a GTS-Datanet, tudta meg az mfor.hu. A rendszer lényege, hogy a cég stratégiai partnerségi megállapodásokat köt a saját antennahálózattal rendelkező mobilcégekkel (T-Mobile, Pannnon, Vodafone), s így tud megjelenni "mobil lábbal" az ügyfelek előtt.

Az üzleti előfizetésekben van fantázia (Mfor-montázs)

Saját, GTS-Datanet logós mobilszolgáltatás egyelőre nem lesz Magyarországon, az elsősorban internetszolgáltatásáról híres vállalat azonban stratégiai partnerségre törekszik a mobilcégekkel, hogy így érje el a mobil és vezetékes szolgáltatásokat is igénylő üzleti ügyfeleket - mondta el az mfor.hu-nak Szatmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezető igazgatója. Erre már most is van lehetőség, tette hozzá.

A rendszer úgy működik, hogy az internetszolgáltató vállalat egyes nagyobb projektekkel kapcsolatban a hagyományos mobilszolgáltatókkal együtt, konzorciumban jelenik meg az ügyfelek előtt, és amennyiben nyer egy tenderen, az ügyfél egyben fizethet az igénybe vett telekommunikációs szolgáltatásokért, így a mobilhálózat igénybevételéért is - fejtette ki Szatmári Géza.

Majdnem MVNO

Az ügyvezető igazgató szerint ez nem minősül fapados mobilszolgáltatásnak (MVNO), mivel nem arról van szó, hogy a GTS-Datanet nagykereskedelmi áron perceket vagy hálózati kapacitást vásárol az antennával rendelkező cégektől. Annyiban viszont mindenképpen hasonlít a virtuális mobilszolgáltatáshoz, hogy a kommunikációs költségeket, így a mobilhívások díjait is egyben tudhatja le az előfizető. Ráadásul a telefonálás percdíjai is egyedi megállapodáson alapulnak.

A konzorcium lényege tehát, hogy az abban részt vevő cégek együtt jelennek meg a partnerek előtt, viszont mindenki a saját szolgáltatását nyújtja. A különböző profilú szolgáltatók így tulajdonképpen kiegészítik egymást, az előfizetőknek pedig könnyebbség, hogy nem külön-külön kell tárgyalniuk a leendő szolgáltatókkal, és a számlák rendezése is egyszerűbb.

Az ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: nincsenek állandó tarifák, az árak egy-egy projekttől függenek. A GTS-Datanet egyébként mindhárom mobilszolgáltatóval kapcsolatban áll, stratégiai megállapodásra pedig már korábbi pályázatok során is volt példa, fejtette ki.

Hírbe hozott cégek

Magyarországon korábban már több cég neve is felmerült, mint lehetséges virtuális szolgáltató. A UPC-nél korábban úgy nyilatkoztak, hogy vizsgálják az MVNO piacban rejlő lehetőségeket is, a többször hírbe hozott Tesco viszont kategorikusan kijelentette: az angol anyacéggel ellentétben nem tervezi, hogy belép a mobilpiacra. Mielőtt az Invitelbe olvadt volna, a Pantel is jelezte, hogy mérlegeli a virtuális mobilszolgáltatás lehetőségeit.

A T-Mobile, a Pannon és a Vodafone általában azt hangoztatja, hogy a magyarországi mobilpiacon nem nagyon férne el még egy - akár virtuális - szolgáltató, mert a telefonálás díjai nagyon alacsonyak, és az ügyfelek rengeteg ajánlat közül válogathatnak. Az MVNO szolgáltatás beindításán gondolkodó cégek viszont úgy vélik, hogy lehetne találni olyan réseket, amelyeket "be tudnának tömni" alternatív lehetőségekkel - ilyen az üzleti előfizetők piaca is.

Másik oldalról a telekommunikációs cégek is rá vannak szorítva arra, hogy bővítsék szolgáltatásaik körét. A területet jól ismerő szakemberek általában arra hivatkoznak, hogy önmagában egy szolgáltatással - főleg, ha azt nem saját hálózatukon nyújtják a cégek - nagyon nehéz lesz hosszútávon talpon maradni.

Egy a számla

Ezért röppenhettek fel még korábban olyan hírek, hogy a korábban önállóan működő, de tavaly az Invitelbe olvadt Pantel már idén belevágna a mobilszolgáltatásba - akár saját antennahálózat építésével is. Valószínűleg ez ad táptalajt azoknak a híreknek is, miszerint az Invitel beolvadna a Vodafone-ba, így a vezetékes szolgáltató mobiltelefonos lehetőségekhez jutna. 

A kommunikációs szolgáltatások egy számlán való megjelenítéséről azonban megoszlik a szakértők véleménye. A területen működő vállalatok a nemzetközi trendhez igazodva próbálták bevezetni a triple-play-nek nevezett csomagokat. Ilyenkor a lakossági ügyfelek egy számlát kapnak a vezetékes telefon,  a tévé- és az internetelőfizetésről.

A cégek általában az egyes szolgáltatásokba épített kedvezményekkel próbálták népszerűvé tenni a szolgáltatást, de így is hamar kiderült: az előfizetők sokszor "nem örülnek", ha egyben kapják meg a nagy összegű számlát. A céges ügyfeleknél azonban kényelmes lehet egy ilyen jellegű szolgáltatás, ezért is láthat a GTS-Datanet jó lehetőséget a "majdnem virtuális" mobilszolgáltatásban.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!