2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Videoton komplex ajánlati csomagot dolgoz ki a helyi és országos adó- és befektetési kedvezmények, a meglevő szakértelem, és az IBM bezárásra kerülő székesfehérvári üzemépületeinek és eszközeinek a kihasználására - közölte a cég vezérigazgató- helyettese.

Sinkó Ottó elmondta: az egyelőre még csak körvonalazódó elképzelés már most felkeltette a cég egyes partnereinek az érdeklődését. A megvalósításhoz azonban feltétlenül szükség van arra, hogy versenyképes feltételeket tudjanak ajánlani a majdan elkészülő projekt kivitelezéséhez, ahhoz pedig elengedhetetlen a minisztériumok, a helyi önkormányzat, a munkaügyi központ és az IBM együttműködése - tette hozzá.

A Videoton kész arra is, hogy anyagilag is beszálljon egy megalapozott, versenyképes projekt megvalósításába - mondta Sinkó Ottó. A vezérigazgató-helyettes szerint az IBM gyárbezárásával kialakult helyzetben csak olyan új gyártási feladatok hozhatnak megoldást, amelyek ki tudják használni a meglevő szakmai tudást, valamint az infrastrukturális és technológiai adottságokat.

A számba jöhető partnerek érdeklődésének felkeltésére viszont az elektronikai ipar jelenlegi világszintű visszaesése közepette csak akkor van esély, ha az ajánlat megfelelőképpen előnyös a számukra - mondta. A Videoton megkereste, illetve megkeresi azokat a külföldi merevlemez gyártókat, amelyek termékköre, profilja hasonlatos a bezárásra kerülő cégéhez, és felkínálta, illetve kínálja nekik mind a gyártási mind a szolgáltatási lehetőséget. Közülük már van, amelyik a megkeresésre pozitívan reagált - tájékoztatott Sinkó Ottó. A szokásos üzletmenetet feltételezve azonban, még sikeres tárgyalások esetén is kicsi annak a lehetősége, hogy az IBM által kitűzött leépítési határidőre létrejöjjenek az új munkahelyek - tette hozzá.

Biztos, hogy távol-keleti helyszínnel, vagy helyszínekkel hasonlítják össze a Székesfehérváron kínált lehetőséget és a helyzet adta előnyök nélkül kevés esély volna a sikerre - mondta a Videoton vezérigazgató-helyettese. A Videotonnak az IBM által használt üzemépületek bérbeadása évi 3-4 milliárd, a munkaerő kölcsönzés és személyszállítással pedig évi 1 milliárd forint árbevételt hozott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!