2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) 2003-ban konkrét programokra 29 milliárd forintot fordít, ezen belül a tárca kiemelten támogatja majd az internet-elérés bővítését - nyilatkozta Kovács Kálmán, az IHM vezetője.

Kovács Kálmán elmondta: szükségessé teszi a módosítást az is, hogy az egyetemes szolgáltatás Magyarországon bevezetett támogatási rendszere nem EU-konform. Az EU csak a szükségesként elismert tényleges többletteher nettó költéségét engedi megtéríteni. Így például az EU nem fogadja el a magyar rendszerben alkalmazott normatív támogatást, s a rászorultság vizsgálata nélkül már a kisfogyasztói csomag támogatásának indokoltságát is megkérdőjelezi.

Probléma az is, hogy a magyar gyakorlat nem ad lehetőséget az egyetemes szolgáltatásban a vezetékes távbeszélő szolgáltatókon kívül más szolgáltatók, vagy más hálózati technológiát alkalmazó, például mobilszolgáltatók részvételére - mondta a tárca vezetője. Az internettel kapcsolatos módosításokkal az IHM fő célja az, hogy az internet-szolgáltatók ne legyenek hátrányos helyzetben a távbeszélő cégekkel folytatott tárgyalások során. Az internet-szolgáltatók támogatására a tárca azt tervezi, hogy
kötelezővé teszi kötelezővé teszi a hálózati hozzáférési szerződések megkötését, ám ennek során az internetes társaságok nem járhatnak rosszabbul.

Ezen túlmenően a módosítás kitér arra is, hogy az internet használatával keletkező telefondíjat a vezetékes telefontársaságoknak kell kiszámlázniuk a fogyasztóknak, és ezért internetes partnereiktől nem kérhetnek pénzt. A tárca a szervezeti változtatások kapcsán Hírközlési Döntőbizottságnak újabb szakmai megerősítést, s jelenleginél nagyobb mozgásteret ad.

A miniszter elmondta: az azonnali intézkedés-csomag elfogadása révén az IHM az összekapcsolási díjak területén jelentős árkorrekciót kíván elérni. Az árcsökkentés főbb eszköze egyebek mellett az új, hosszú távú, előremutató költségszámítási módszertan (Long Run Incremental Cost - LRIC) bevezetése, valamint a tőkeköltség elszámolásának felülvizsgálata. A tárca várakozásai szerint az új eszközök alkalmazása révén már januártól 25 százalékkal mérséklődhet az összekapcsolási díj mértéke, majd az év közepétől hatályos intézkedések miatt további árcsökkenésre számíthatnak az érintett szolgáltatók.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!