3p

A Business Telecom Távközlési Nyrt. (BTel) 429,443 millió forint adózás utáni veszteséget szenvedett el az idei év első háromnegyed évében, szemben a tavaly év végi 587,708 millió forintos nyereséggel, miközben üzemi eredménye a tavaly év véginél valamivel magasabb, 594,631 millió forint lett - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek este.

Az időközi vezetőségi beszámoló szerint a nettó árbevétel 3,475 milliárd forintot tett ki a beszámolási időszakban, ami 72 százaléka a tavalyi éves árbevételnek. Az értékesítés nettó árbevétele 2014 első három negyedévben 19 százalékkal nőtt 2013 azonos időszakához képest.

A jelentés szerint a növekedés fő mozgatórugója az exportértékesítés, amelynek nettó árbevétele 805,509 millió forinttal nőtt a bázisidőszakhoz képest. A bővülés hátterében a saját ötleten alapuló fejlesztések eredménye, az xprime™ márkanév alatt bevezetett termék (franchise jogok) sikeres nemzetközi értékesítése áll. A szolgáltatással az ügyfelek csökkenthetik internet-előfizetési díjukat, vagy akár ingyenessé is tehetik azt, cserébe a szolgáltató által szervezett reklámozók célzott reklámjainak megtekintését vállalják.

A Business Telecom Nyrt. az xprime™ fejlesztésének kezdetekor hozta meg azt a stratégiai döntést, hogy 2014-ben hat országban leányvállalatot alapít, amiből három alapítási folyamata elkezdődött (Németország, Ausztria, Szlovákia). A második hullám pedig 2014. második felében várható - áll a jelentésben. A BTel 2006 óta nyújt alternatív távközlési szolgáltatóként telefonos hangszolgáltatást, szélessávú internet szolgáltatást, műholdas és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat önkormányzati, üzleti és magán ügyfelek részére. A társaság működése és bővülése szempontjából jelenleg a mikrohullámú- és műholdas üzletág a meghatározó.

A pénzügyi műveletek eredménye több mint 1 milliárd forinttal rontotta a társaság profitját, a jelentés szerint ennek oka a cég részvényárfolyamának nagy mértékű csökkenése. A jövőbeni kockázatok között tünteti fel a beszámoló a társaság növekedési stratégiáját, amelynek része lehet az is, hogy adott esetben a nettó adósságnak a saját tőkéjéhez viszonyított arányát megnövelik és meglehetősen magas szinten tartják.

A jelentési időszakban a cég hosszú lejáratú kötelezettségeinek értéke 2,133 milliárd forintra nőtt, amiből kötvénykibocsátás  jelentett mintegy 2 milliárd forintot, a rövid lejáratú kötelezettségek értéke 6,525 milliárd forint, szemben a tavaly év végi 5,821 milliárddal. A társaság követeléseinek értéke is 38 százalékkal emelkedett, elérte a 6,498 milliárd forintot, ebből 4,428 milliárd a vevőkkel szembeni követelés. A társaság saját tőkéje 2014 szeptember 30-án 2,958 milliárd forintot tett ki, 33 százalékkal nőtt, jegyzett tőkéje 13 százalékkal, 1 milliárd forintra emelkedett.

A cég papírjai a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában forognak, azonban kikerültek a BUX és a BUMIX indexből november 21-én. A BÉT vezérigazgatója az index bizottság javaslatára azért döntött így, mert a társaság sorozatosan megszegte a tájékoztatási kötelezettségeit. A múlt héten az MNB felfüggesztette a társaság részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendszeres tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírásokat. A jegybank 5 millió forint bírságot is kiszabott a cégre. A cég papírjainak értéke 1,1 százalékkal esett pénteken, záróáruk történelmi minimumot ért el, 90 forinton. Az elmúlt egy évben legmagasabb áruk 1139 forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!