1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az államilag támogatott internet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért az informatikai tárca az év elején felülvizsgálja a rendszert.

A minisztérium a szolgáltatók nagyobb szerepvállalását szeretné elérni, miközben az állam nem akar az eddiginél többet költeni. Egyelőre azonban még az 1,3 milliárd forint is soknak tűnik, amit a tárca az internetes kedvezményre szánt.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) várhatóan januárban felülvizsgálja az államilag is támogatott internet-elérési csomagok rendszerét – tudta meg a Népszabadság. Mint azt Pataki Dániel, a tárca helyettes államtitkára mondta, a jövő év elején összesítik az első fél év eredményét, és annak tükrében döntenek arról, hogyan folytatódjon a kezdeményezés. Hozzátette, az bizonyosnak tűnik, hogy az állam nem növeli hozzájárulása mértékét, inkább a szolgáltatóktól számít a jelenleginél nagyobb támogatásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!