2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A moszkvai Seremetyevo repülőtér koncesszióba, vagy bérbeadására készül az orosz közlekedési és a gazdasági fejlesztési minisztérium, továbbá a vagyonügynökség, s a pályázatot várhatóan jövőre írják ki a Kommerszant című üzleti lap kedden közölt értesülése szerint.

A hírek szerint azonban kimaradhat az Aeroflot által éppen felépített új terminál, mivel a légitársaság nem hajlandó átadni azt, ami várhatóan minimálisra csökkenti majd a beruházók érdeklődését.

A Seremetyevo Nemzetközi Repülőtér Rt (MAS) koncesszióba, illetve bérbeadására vonatkozó tervek kidolgozásával a kormány bízta meg az illetékes főhatóságokat. Ezt Igor Levityin közlekedési miniszter jelentette be.

Hozzátette, hogy amennyiben a jogi helyzet kizárja a koncessziót, a repülőteret termináljaival és infrastruktúrájával bérbe fogják adni. A seremetyevói légikikötő részvényeinek 100 százaléka az állami vagyonügynökség tulajdonában van. Korábban már koncesszióba adták a szentpétervári Pulkovo repülőteret, ám az nem szövetségi tulajdon, hanem a Leningrádi területé.

A Kommerszant szerint a döntő kérdés, hogy a repülőtérrel koncesszióba, vagy bérbe adják az éppen felépült D terminált, amelyet az Aeroflot és a Sky Team légi szövetségbeli partnerei használnak majd. A közlekedési miniszter elismerte, hogy gondot jelenthet, ha az Aeroflot az általa két állami bank bevonásával épített terminált nem hajlandó átadni, de úgy vélte, a kérdésnek a majdani tárgyalásokon kell eldőlnie. A repülőtérnek ugyan eredetileg opciója volt az új terminál 25 százalékának megvásárlására, de nem élt vele.

A D terminál építése az idén június 30-ig 785,8 millió dollárba került, de az építkezés még folyik. Az Aeroflot arra hivatkozik, hogy amennyiben átadja az új részt, nem tudja ellenőrizni sem beruházásai megtérülését, sem a banki hitelek visszafizetését.

A lap szakértőket idézve azt írta, hogy a D terminál nélkül aligha várható érdeklődés a tenderen. Az új épület ugyanis kapcsolódik a jelenleg a nemzetközi forgalmat bonyolító, Seremetyevo 2 néven ismert F terminálhoz, továbbá az ugyancsak épülő E terminálhoz. A két további terminál lényegesen kisebb ezeknél, ráadásul nem ér el hozzájuk a vasúthálózat, s ha akadna is érdeklődő, amely hajlandó beruházni ezek fejlesztésébe, kemény versenybe kerülne az új épületekkel.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!