1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Lassú a haladás mindkét közlekedési vállalatnál a bértárgyalásokon. A BKV-nál ma kezdődtek, de érdemi egyeztetés nem történt, a VOLÁN-nál pedig a sztrájkot követő második egyeztetésen sem jutottak sokra.

A múlt héten abban egyetértettek, hogy a gépkocsivezetők bérezése elmarad a kívánatostól és más mulasztások is hátrányosan érintik őket, a több éves lemaradást nem lehet egy év alatt pótolni. A szakszervezetek maguk is elfogadták, hogy három év alatt lehet megoldást találni. Idén az országos átlagbért, jövőre a szakmai átlagot kellene elérni, a harmadik évben pedig az uniós bérátlag 60 százalékát.

Az ÁPV Rt. választ ígért, ám a tegnapi egyórás késéssel kezdődött megbeszéléseken mindössze azt indítványozták, hogy az idén az első lépcső legyen az eredetileg javasolt 5 százalék, de az eddigi 20 ezer forintos juttatást is beépítenék, ez átlagosan 2 százalékkal több a számításaik szerint.

A szakszervezet ezt nem fogadta el, ennél nagyobb mértékű felzárkóztatási igénye van. Annyi engedményt hajlandó tenni, hogy két részletben is elfogadja az idei emelés általa kért mértékét, tehát, hogy a 135 ezer forintot év közben érjék el. A következő tárgyalást mához egy hétre tartják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!