4p

Egyre kevesebben fizetnek be komplett csomagokra az utazási irodáknál, vagyis amikor helyettük szerveznek meg mindent a szállásfoglalástól kezdve az idegenvezetőig. Ehelyett ma már nagyon sok utas az interneten keresztül intézi a foglalást, és a "dynamic packaging"-et választja - azaz saját maga állítja össze utazását.

Magyarországon jelenleg az összes, utazással összefüggő foglalás 28 százaléka érkezik az internetről, és ez az arány valószínűleg dinamikusan növekedni fog a közeljövőben – mondta Mező Ildikó, az Yton Kft. turisztikai informatikai szolgáltatásokat nyújtó cég munkatársa egy, a napokban tartott szakmai konferencián. Hozzátette: a hazai három és négy csillagos szállodákban 29-30 százalékos ez a mutató.

Mint sok mindenben, ebben is el vagyunk maradva némileg a fejlettebb országok átlagától: Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában ugyanis 2008-ban összességében negyven százalékos volt ez az arány. Ez jelentős fejlődés a néhány évvel ezelőtti adatokhoz képest, 2005-ben ugyanis még csak a foglalások 25 százaléka történt a neten.

Az Egyesült Államokban még jobb a helyzet: 2008-ban 56 százalékos aránnyal dicsekedhettek, míg idén várhatóan ez már 60 százalékra növekszik. Vagyis elérkeztünk oda, hogy az USA-ban a többség online foglalja utazásait, ami várhatóan hamarosan a többi fejlett országban is be fog következni.

Az új jelmondat: szervezd meg magad!

Az online utazások bevétele 2006-ban 80 milliárd dollár volt az Egyesült Államokban, míg Európában 49,3 milliárd forintot tett ki ez az összeg. Növekszik a hotelek saját website-jának a szerepe is: míg 2004-ben 32 százalékuk rendelkezett ilyennel, 2007-ben már 41 százalékuk tartotta fontosnak, hogy az online foglalást saját internetes oldalán lehetővé tegye.

A tapasztalatok alapján folyamatosan csökken a komplett csomagok szerepe, vagyis amikor az utazási iroda foglalja le előre a repülőjegyet, a szállodai szobát, illetve rendel ki idegenvezetőt. Emiatt az utazási irodák felismerték, hogy olyan felületet kell kialakítani, ahol a felhasználó maga tudja összeállítani saját csomagját, és eldöntheti, hova akar utazni, mikor, milyen járattal, sőt a szállodai szobát is maga választhatja ki a számtalan lehetőség közül – ezt nevezik "dynamic packaging"-nek. Tehát mindent egy időben, egy felületen, egyszeri fizetéssel tehet meg az utazni vágyó.

Az USA-ban ezek az úgynevezett csomagtúrák 45 százaléka már online foglaláson keresztül történik, például az Expedia Travel nevű honlapon. Magyarországon ilyen lehetőségeket kínál többek között a lastminute.com vagy a triplanet.hu.

A B2C-től a B2B-ig

A magyarországi szállodáknak több lehetőségük is van az internetes értékesítésben: a B2C megoldások, amikor közvetlenül az utasokat szólítják meg, vagy a B2B megoldások, amikor például online utazási irodán keresztül érhetőek el a szálloda szolgáltatásai.

A B2C-hez tartozik a hotel internetes oldala. Ma még kérdés, mennyire megoldott ezen a teljes internetes foglalás, ugyanis például nagyon sokuknál még nem elérhető az internetes fizetési lehetőség. Emiatt a vendégek kénytelenek utólag készpénzben vagy átutalással fizetni.

A szállodák utazási portálokon is szerepeltethetik magukat, ezek adatösszegyűjtő jellegű honlapok. Előnyük, hogy több hotelnek nyújthatnak egyidejűleg közös marketinget.

Szeretik a rugalmasságot az utazni vágyók

A B2B megoldásokhoz tartoznak bizonyos online utazási portálok, amelyek komplexebb lehetőségeket nyújtanak, valamint ide sorolható az úgynevezett GDS (Global Distribution System), amely teljes rugalmasságot kínál. Utóbbi előnye, hogy egyszerre fogad hazai és külföldről érkező foglalásokat - a hotel sok esetben azt sem tudja, honnan érkeznek.

Előnye, hogy a hotelnek emellett nincs szüksége marketingre, egyszerűen állítható a kapacitás, megjelölhetők a kiemelt és az alacsony szezonok, valamint megjelentethetik az akciókat. Ráadásul az utasok egyedi igényeit is ki tudják elégíteni, hiszen ők is tudják ezeket generálni. Ugyanakkor sokan kiogásolják, hogy ezek a rendszerek egyelőre nettó árakat kínálnak.

A rendszer sikerességét mutatja, hogy évente 16 millió szállodafoglalás történik ennek segítségével, és 13 millió az eladott szoba/éj száma. A különbség abból adódik, hogy ezek 48 órával az érkezés előtt még lemondhatók.

A jövőben valószínűleg még inkább elterjed ez a 31 országban kiépített hálózat, hiszen további óriási előnye, hogy az online jelleg miatt a szolgáltatás 24 órában elérhető.

KZ

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!