1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az európai vállalatvezetők Párizst és Londont szeretik a legjobban az európai fővárosok közül, derül ki az IPSOS közvélemény-kutató intézet csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből, amely ötszáz vállalatvezető véleménye alapján készült.

[ajanlo=101][igazitas=left/]A kérdőívben a megkérdezetteknek a fogyasztói piac közelsége, az infrastruktúra, a munkaerő képzettsége, valamint a politikai, gazdasági és társadalmi környezet biztonsága szerint kellett rangsorolniuk a fővárosokat.

E szempontok alapján az első helyen Párizs és London osztozik, egyaránt 32-32 ponttal, a második Frankfurt 29 ponttal, míg a harmadik helyre Berlin, Amszterdam és Brüsszel került egyformán 19-19 ponttal.

A munkaköltségek tekintetében azonban rosszul áll mind a francia, mind az angol főváros: ezen a téren 10, illetve 15 pontot kaptak a vállalatvezetőktől.

(MTI)

Kapcsolódó anyagok
Kedvezőek a budapesti irodabérleti díjak
Varsó a legnépszerűbb telephely a régióban
Még kedvező áron lehet brüsszeli irodát bérelni

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!